Chapter 1: The meeting

-Anne, ébredj! Kilenckor megy a vonatod! Ha nem akarod lekésni, akkor ideje felkelni!- keltegetett anyu.
-Jól van már, mindjárt!- motyogtam félálomban. Londonban kaptam munkát, és mivel már csak kb 2 óráig fogok Doncasterben lenni/élni, ezért ha nem akarom lekésni a vonatot, muszáj lesz felkelnem. Egyébként egy híres banda stylistja leszek. Szerintem tudjátok is, hogy melyiké. Igen, valóban. A One Direction stylistja leszek. Eddig egy boltban dolgoztam eladóként, de láttam egy felhívást, hogy stylistot keresnek, gondoltam, miért ne. Aztán ennek meg is lett az eredménye. Az, hogy most Londonba utazok. És most találkozni fogok VELE, két év után. Emlékszem, hogy amikor először találkoztunk...
Éppen bioszra siettem, amikor hirtelen valaki nekem jött. Persze mind a ketten elestünk, és az én könyveim, amiket a kezemben tartottam, kiestek a kezemből. Elkezdtük összeszedni a könyveimet, és amikor felálltunk, egymás szemébe néztünk. Kész. Vége. Elvesztem azokban a gyönyörű kék szemekben. Csak a hangja zökkentett vissza a valóságba.
-Ha már így neked jöttem, meghívhatlak egy fagyira valamikor?
-Persze.
-Mikor érsz rá?
-Ma délután van fociedzésem, de utána ráérek.
-Mikor végzel?
-4-kor.
-Akkor érted megyek a pályához.
-Rendben- mosolyogtam rá.- Milyen órád lesz?
-Biosz. Akkor ezek szerint együtt megyünk. Egyébként Louis Tomlinson vagyok.- mondta, miközen elindultunk a bioszterem felé.
-Anne Smith.
Azon vettem észre magam, hogy az ágyam szélén ülök. Kiválasztottam a ruhám, ami egy Minnie egeres felsőből, egy rövidnadrágból, két karkötőből és egy zöld masnis cipőből állt.

Gyorsan kivasaltam az egyébként hullámos sötétbarna hajamat. Gyorsan beledobáltam a táskámba a fontosabb dolgokat, mint pl telefon, pénztárca, személyi, stb. Mivel a bőröndjeim már be voltak pakolva, ezért ezeket csak le kellett vinni a kocsiba. Megreggeliztem gyorsan, és kezdődhetett a búcsúzkodás. Anyu szomorú volt, Lorettával pedig megbeszéltük, hogy gyakran beszélünk, és amikor csak lehet, akkor találkozunk. Aputól csak az állomáson köszöntem el. Fellszáltam a vonatra, és kerestem egy üres fülkét. Leültem, a csomagjaimat pedig felraktam a tartóra. Az ablak mellé ültem, és elkezdtem a tájat nézni. Miután elindult a vonat, egy kapucnis, napszemüveges srác nézett be a fülkémbe.

-Szia! Bejöhetek? Sehol máshol nincs már hely.

Erre a hangra a fiú felé fordítottam a fejem. Két éve nem hallottam ezt a hangot.

-Louis?- kérdeztem teljesen megdöbbenve.

-Anne? Komolyan te vagy az?- kérdezte ő is szintén döbbenten.

-Igen, én vagyok az, de neked nem Londonban kéne lenned?
-Kaptunk a fiúkkal egy kis pihenőt, hogy hazajöhessünk.
-Szóval a kis sztárocska nem felejtette el, hogy honnan jött.- kérdeztem cinizmussal a hangomban.- Valakitől azonban mégiscsak megfeledkezett.
-Igen? Kiről?
-Most komolyan beszélsz? Hányszor jártál itthon, mióta sztár vagy? Hmm? Mert anyukáddal még mindig jóban vagyok, és hallottam, hogy voltál már itthon. De hozzám be sem néztél. Azt hittem, hogy barátságban váltunk el...
-Anne, azt hittem, hogy elköltöztetek!
-Louis, légy szíves ne hazudj nekem, nagyon jól tudom, hogy még egyszer te kérdezted meg anyukádat, hogy itt lakunk-e még, amire igen volt a válasza. Csalódtam benned Louis William Tomlinson.
-Figyelj, meglátogattalak volna, ha nem lógtak volna mindig rajtam azokon a napokon. és mielőtt megkérdezed, igen, felhívhattalak volna, de valamelyik barom kitörölte a számodat a telefonomból.
-Jó, szerintem ezt a témát most hagyjuk.
-Szerintem is. Egyébként miért jössz Londonba?
-Mert új munkám van. Stylist leszek.
Egy ideig csendben ültünk, aztán hirtelen megszólalt:
-Van barátod?
-Nincs. És nem is volt utánad.- Tettem hozzá magamban- Neked barátnőd?
-Csak volt. Eleanor Calder. Megcsalt, ezért szakítottunk.
-Óh, sajnálom.
-Nem kell. Már van új kiszemeltem.- Fürkészett a kék szemeivel.- Egyébként van lakásod?
-Na látod, az nincs.- sütöttem le a szemeim.
-Lakj nálunk!- ajánlotta fel.- Nem kell valamelyikünkkel egy szobán osztoznod, mert van 3 vendégszoba, majd akkor az egyik a tied lesz.
-Jajj, nagyon köszönöm!- ugrottam a nyakába. Először meglepődött, de utána ő is megölelt.- Amúgy jönnek értünk a fiúk vagy taxizunk?
-Elvileg jönnek értünk, hacsak nem felejtették el. Bár Liam mindenre figyel, úgyhogy szerintem jönnek.
-Akkor nem kell taxizni. Szerintem szedjük össze a cuccainkat, mert mindjárt beérünk a King's Crossra.- Mire sikerült összepakolni, addigra be is értünk az állomásra. Lekászálódtunk a vonatról, és a kijárat felé vettük az irányt. odakint Lou egy kisbusz felé vette az irányt. Követtem őt, majd amikor odaértünk, elvette tőlem a csomagokat és berakta a kisbusz hátuljába. Beszálltunk, és elindultunk a fiúk háza felé.