Chaper 19: The coming back

Miután megérkeztünk az Angyalok városába, elmentünk ahhoz a nyaralóhoz, ahol az elkövetkező héten fogunk lakni. A tengerpart mellett volt, és ahhoz képest, hogy nyaraló, igen hatalmas volt. 6 szoba volt, mindegyikhez tartozott egy fürdőszoba, egy hatalmas nappali és konyha volt benne, és a szintén nagy kertben egy szintén nagy medence, aminek vize hívogatóan csillogott. De ez még nem minden, mert a nappaliból nyílt egy ajtó egy pinceszintre, ahol a ház alaprajzának megfelelő nagyságú medence volt. Mindenki választott magának szobát, és a szobaelosztás ugyanaz volt, mint az elmúlt két hétben. Tehát Lori-Niall, Liam kénytelen volt Harry-vel aludt, Zayn és Lana pedig külön, hiszen volt elég szoba, Paul is kapott egy szobát, és ugye én pedig Louis-val aludtam. Mivel viszonylag későn érkeztünk meg a házhoz (mit házhoz, palotához), ezért főzni már nem volt se erőnk, se időnk, így rendeltünk 8 pizzát. Niall-nek kettőt, mindenki másnak pedig egyet, kivéve nekem és Lanának, ugyanis mi nem voltunk annyira éhesek és mind a ketten a Hawaii pizzát részesítjük előnyben, így feleslegesnek találtuk, hogy rendeljünk két teljesen egyforma pizzát. Így mi megfeleztük, és ezzel jól is laktunk. Mivel valamilyen okból kifolyólag hoztunk fürdőruhát, ezért elhatároztuk, hogy tartunk egy medencés-partit a "pincében". Szóval gyorsan felöltöztünk, és beleugrottunk a medencébe. Rendeztünk úszóversenyt, külön a fiúknak, külön nekünk, a lányoknak. A fiúknál 3 "forduló" volt, volt két "elődöntő",  az egyiket Louis nyerte Harry-vel szemben, a másikat pedig Liam Niall ellen. Majd először a két "vesztes" párbajozott a harmadik helyért, amit Harry foglalt el. A döntőben egy kézfejnyivel csak, de Liam nyert. Megrendeztük a díjkiosztást is, dobogónk nem volt, úgyhogy az első helyezett egy székre, a második pedig egy kis sámlira állt fel. Az érem pedig egy-egy törülköző volt. Aztán jöttek a lányok, avagy mi. Mi gyorsan lerendeztük, csak egy "forduló" volt, mert mi csak hárman voltunk. Lana egy egész hossznyival nyert, utána én, majd Lori harmadiknak. Nekünk is törülköző volt a díjunk, és az eredményhirdetés is hasonló volt, mint a fiúknál. Ezen kívül felültünk egymás nyakába, és megpróbáltuk lelökni a másikat. Lori Niall nyakába ült, Lana Zayn-ébe, Liam Harry-ébe, én pedig Louis-éban. Még ezek után is csapatokba rendeződtünk. Liam-ék Lanáékkal, Loriékkal pedig mi álltunk össze. Aztán elkezdtünk harcolni. Én Liam-et próbáltam meg lelökni, Lana pedig Lorit. Sajnos Liam erősebb volt nálam, ezért könnyűszerrel lelökött Louis nyakából. Ellenben a víz alatt odaúsztam Harry-ékhez, és kihúztam Harry lábát kettejük alól, és gyorsan elúsztam onnan. Mikor felértem, Lana épp akkor lökte be Lorit a vízbe, így sajnos a másik csapat nyert. Ránéztem a faliórára, és megdöbbenve láttam, hogy már hajnali fél kettő van. Szóltam a többieknek is, és rekordsebességgel felmentünk, majd elmentünk a szobáinkba hajat szárítani és felöltözni. Ezek és a fogmosás elvégzése után hullafáradtan estem be az ágyba, míg Louis fogat mosott. Louis szintén hasonló állapotban zuhant le mellém, majd mind a ketten elaludtunk, hiszen holnap (vagyis ma) lesz az utolsó koncertünk, utána egy hétig annyit és addig aludhatunk, ameddig akarunk (és tudunk).

A telefonom csörgésére ébredtem. Még félig csukott szemmel keresgéltem az éjjeliszekrényen, sikeresen megtaláltam, és sikerült felvennem félálomban, majd kómás hangon beleszóltam.

-Halló?

-Anne, hol vagytok? Már fél órája tartana a próba!

-Miért, hány óra?

-Mindjárt fél három! Ajánlom, hogy legeslegkésőbb háromra legyetek itt! És ez a fiúkra is vonatkozik, Paul  tiszta ideg!

-Oké, sietünk! - csaptam le a telefont, és hiperűrsebességgel végeztem el a reggeli teendőket, de előtte kiálltam a folyosóra és elüvöltöttem magam:

-ÉBRESZTŐ! FÉL HÁROM VAN, HÁROMRA A PRÓBÁN KELL LENNIE MINDENKINEK! - azt hiszem, ez hatott, ugyanis minden szobából szitkozódások áradata kezdődött. Azt hiszem, Lana annyira megijedt (vagy ideges lett), hogy 6 különböző nyelven kezdett káromkodni. Volt benne német, spanyol, francia, olasz, portugál, és mintha magyar is lett volna benne. Az biztos, hogy választékos volt. Három előtt 10 perccel már mindenki készen volt, kettő ötvenhétre  pedig már a csarnok folyosóján loholtunk, és pontosan háromra beértünk a próbára. Nem kis letolást kaptunk, de a tegnap estéért simán megérte ez is. A próba ugyanolyan volt, mint az eddigiek. Énekeltünk, beállították a fényeket, a hangerőt, szóval mindent. A koncert előtt egy órával már  zuhanyoztunk, és a ruháinkat készítették ki. A sminkesünk, Stefanie már a sminkcuccokat pakolta ki az asztalra, a fodrászunk, Lexi pedig már Lana haját csinálta. Aztán Lana átült Stefanie-hoz, Lori pedig Lexihez. Aztán megint csere, én Lexi-hez, Lori Stefanie-hoz ült. Majd én odaültem Stefanie elé, hogy gyorsan elkészítse az én sminkemet is. Felöltöztünk,  nagyon ügyelve  a frizuránkra és a sminkünkre. Kicsit rockosabbra vettük ma a figurát, ugyanis Lorinak és nekem füstös szemsminkünk volt vérvörös rúzzsal, Lanának pedig macskaszemeket csináltak, pink rúzzsal. Lana haja egy fonatban volt, bal oldalon, Lori haját középen  egy nagy tincset feltupíroztak, egy ilyen kis párnácska szerűséget csináltak belőle, a visszahajtásnál pedig egy gumival rögzítették, a haja többi része pedig kiengedve maradt. Az enyémet meg egy egyszerű lófarokba fogták össze. Rajtam és Lorin szaggatott farmer volt, Lanán pedig egy sötétszürke, koptatott darab. Lanán egy fekete félvállas felső volt, alatta egy fehér trikó-szerűséggel. Lorin egy laza, együtteses ujjatlan volt, rajtam pedig egy szürke, szegecses póló. Mind a hármunkon szegecses bakancs volt, csak az enyémnek és Loriénak sarka is volt, Lanáé lapos talpú volt. Megkaptuk a szokásos kütyüinket, egy csoportos ölelés, és mehettünk a színpadra. Alulról, egy ilyen lift-szerűséggel emelkedtünk fel a színpadra, amire szárazjeget fújtak. Hatalmas sikítás fogadott minket, és Lana mondta a szöveget:

-Helló, Los Angeles! Mehet a menet? - kérdezte egy kacsintás kíséretében. A rajongók őrjöngése elég egyértelmű 'igen' volt, úgyhogy belekezdtünk egy jó kis Green Day-nótába, név szerint az American Idiot volt. Elénekeltük még a koncert folyamán az It's My Life-ot (itt rendesen kiengedtük a hangunkat, de ez már csak egy ilyen szám), a Girlfriend-et, a Skater Boy-t (az Avril-számoknál is kellett használni ám a hangjainkat), a Holiday-t, és hogy ne csak ilyen 'rockosabb' számok legyenek, énekeltünk még Rihannát, az ő számai közül is az Umbrellát és az SOS-t, poénból elénekeltük az I Like To Move It-et a Madagaszkár 1-ből (szerencsére vették az adást, és beszálltak ők is, és egyébként mi táncoltuk is Julien király táncát, ami a filmben van), és a legvégén az In The End-et a Linkin Park-tól. És vége. Minden értelemben. Vége a koncertnek, ezáltal a turnénak is. A fények kialudtak, a rajongók hazamentek, élményekkel gazdagodva. Miután kihunytak a reflektorok, lementünk a színpad mögé, ahol meglepetés várt minket, leginkább Lanát. Itt voltak a fiúk, és Máté is. Lana odaszaladt hozzá, és szorosan megölelte, majd megcsókolta. Mi csak mosolyogva néztük őket. Odafordultam Louis-hoz, és megkérdeztem:

-Ezt te intézted el?

-Neeeem, Liam volt, ugyanis sokat beszélt Lanával az elmúlt két hétben, és mondta, hogy Lanának nagyon hiányzik Máté, és meggyőzte a szüleit, hogy egy héttel hosszabb legyen neki az őszi szünet. - mondta mosolyogva, miközben a szeme körül összeszaladtak a nevetőráncok, amik olyan… nem is tudom. Aranyossá, sármossá, imádnivalóvá és Louis-ssá teszik. Ahogy elnéztem Lori is Niall-el volt elfoglalva, csak Harry és Zayn vágott fancsali fejet. Előbbi azért, mert nem volt barátnője, utóbbi pedig mert nem itt volt a barátnője.

-Szóval itt maradsz a jövő hétre? - csíptem el Lana mondatát.

-Igen. Liam vette rá anyuékat, hogy elkérjenek a hétre. Mondjuk az is rásegített, hogy a nyár miatt javultak az angoljegyeim. - vigyorodott el.

-És a többiek hogy vannak?

-Itt gondolom a barátnőidre gondolsz. Jól vannak, bár eléggé hiányolnak.

-Én is őket, de ha hazamentünk, mármint Londonba, akkor utána az őszi szünetre hazamegyek. Anyuékat is régen láttam, meg a csajokat is. Amúgy. A "menők" mit szóltak a sikereimhez? - vigyorodott el Lana.

-Eszi őket a fene. Visszamennél, tuti a talpad nyomát is istenítenék.

-Gondoltam. - Aha, szóval most már értem. Lana az osztályában nem volt menő, most meg, ha visszamenne, ő lenne az istenkirály(nő). Vannak ilyen szemét, kétszínű és képmutató alakok.

-Akkor, most visszamegyünk a házba, és megünnepeljük a sikeres turnét? - kérdezte Zayn.

-Nem, most visszamegyünk a házba és alszunk. Aki meg bulizni akar, az megy saját maga. - mondta Lana.

-Akkor egyedül fogok bulizni? - kérdezte Zayn.

-Nem, megyek én is, hátha lesznek jó csajok. - vigyorgott a göndör megállás nélkül. A csapat innentől kétfelé szakadt. Azokra, akik hazamennek aludni, és azokra, akik bulizni mennek. Utóbbi csoporthoz tartozott Harry és Zayn, az előbbihez pedig mindenki más. A két partyarc hívott egy taxit, majd elhajtottak, mi pedig hazagyalogoltunk. Mindenki a párjával ment, kivéve Lanáék, akik odahívták magukhoz Liam-et, hogy megköszönjék nekik (sokadjára), hogy összehozta nekik ezt. Liam meg nem győzött szabadkozni, hogy semmiség, meg hogy szívesen tette, de leállítottam.

-Leeyum, állj már le. Nem kell szabadkoznod. Megköszönték, és te pedig örömmel csináltad, szervezted meg ezt az egészet. Na. - mondtam, majd visszafordultam Louis-hoz.

/Eközben Lana gondolatai/

"Milyen  rendes volt Liam, hogy ezt így összehozta! Bárcsak tudnám valahogy viszonozni! Megvan! Újra összehozom őt Danielle-el. Csak tudnám, hogyan kéne… Egy kávézóban kéne. Elhívom Danielle-t egy kávéra, de közben Liamet megkérem, hogy hozzon nekem abból a kávézóból kávét. Aztán nagyon remélem, hogy észreveszik egymást. Vagy nem is. Odamegyek majd én is, még Liam előtt. De akkor én nem kérhetek tőle kávét. Hmm. Akkor bevonom Anne-t is tervembe. Ó. És ha meglököm véletlenül Danielle asztala mellett, és Danire vagy Liam-re ömlik a kávé, akkor mindenképpen fognak beszélni. Én pedig álcázom magam. És Anne is ott lesz, és ő is álcázza magát. Na, ez szerintem összejön majd. Majd ha visszaérünk a házba, akkor félrehívom Anne-t, és felvázolom a tervet. Hátha neki van egy jobb ötlete, vagy B-terve, ha az enyém nem jönne össze. Ó, mindjárt visszaérünk. Remélem, segíteni fogok, és nem rontani a helyzeten."

/Anne szemszöge/

Mikor visszaértünk a házba, Lana félrehívott, és ismertette az 'összehozzuk-Liamet-és-Daniellet' tervét, ami egész jó volt. Legalábbis nekem tetszett, és nem láttam arra esélyt, hogy bármi buktató legyen. Azt is elmondta, hogy azért szeretné, hogy megpróbáljuk a tervet, mert Liam nagyon sokat segített neki, és nagyon hálás azért is, hogy összehozta azt, hogy találkozhatott Mátéval. Ezek után mindenki elment aludni,  és Lanához társult Máté is. Mindenki lezuhanyozott a hangok alapján ítélve, majd gondolom én bezuhant az ágyba, hogy kipihenje az elmúlt két hét feszített tempóját, hogy másnap legyen ereje folytatni a lustulást. Miután én is letusoltam, dögfáradtan hanyatt vágtam magam az ágyon Louis mellett. Mosolyogva felém fordult, mire én is elmosolyodtam.

-Min mosolyogsz? - kérdezte tőlem.

-Hát, nem tudom. Úgy mindenen. Gondolj bele. Itt vagy velem, pedig négy hónapja hamarabb ültem volna fel egy durva hullámvasútra, pedig azt ki nem állhatom. Vége van az első sikeres turnénknak, és végre aludhatok egy rendeset. Ezek  nem elég okok a mosolygásra? - elgondolkozott, majd egy "végül is, igazad van"-stílusban bólintott egyet.

-Tudod, mit csináltunk régen? - gondolom látta, hogy ezt most nem értem, ezért inkább megmutatta. Felém gördült, a térdeivel lefogta a kezeimet, majd… Majd elkezdett csikizni. Erre természetesen elkezdtem hangosan visítani, és most nem tudom, hogy Lou-t zavarta-e a sikításom, vagy csak egyszerűen nem akarta, hogy felébredjenek a többiek, de mindenesetre igen hatásosan hallgattatott el: megcsókolt. De úgy, hogy beleszédültem. Így aztán persze észre sem vettem, hogy leszállt a kezemről, és csak a kezeivel támaszkodik felettem.

-És most…

-…Aludni fogunk.

-Nem pont erre gondoltam.

-Figyelj, még bőven van időnk mindenre. - hangsúlyoztam ki az utolsó szót.

-Rendben, akkor tényleg aludjunk. - mosolyodott el,majd jó éjszakát kívánt egy csókkal. Ezek után már tényleg aludtunk. Hajnali öt körül azonban Louis telefonjának csörgésére ébredtem. Fáradtan érte nyúltam, és láttam, hogy Harry hívja.

-Mi az Harry, mit akarsz ilyenkor? - kérdeztem elég nyűgösen. Utálom, ha felébresztenek.

-Ha…halló! Te…hukk…meg…hukk…ki vagy…hukk? - hallatszódott a hangján, hogy totál el van ázva.

-Hát én kivagyok, az biztos! Hol vagytok? Add Zayn-t! Értetek megyünk. - miközben a két jómadár a telefont próbálta egymásnak átadni, gyorsan felébresztettem Louis-t, és felvázoltam neki a történteket röviden. Nem nagyon örült neki, de muszáj volt felkelnie, ugyanis nélküle elég bajosan jutottam volna el a szórakozóhelyre, aminek a nevét végül is Zayn tudta, és el is mondta nekünk. Gyorsan felvettünk egy hosszúnadrágot, kabátot és cipőt, Lou felkapta a kocsikulcsot, majd elindultunk a város másik felén lévő bárhoz. Fél órát utaztunk, pedig nem volt semmi forgalom, de a fiúk tényleg a város másik végén lévő helyen voltak. Szerencsénkre már a bár előtt álltak, így csak be kellett ugraniuk, és már mehettünk is vissza. Annyira részegek voltak, hogy amint beszálltak a kocsiba, egyből elnyomta őket az álom. Hajnali 6-ra haza is értünk, és csak a nappaliig rángattuk el az alvó fiúkat. Levettük a cipőjüket, majd a kanapén hagytuk őket, és visszamentünk aludni. Délután fél kettőkor keltünk fel, és még így se mi keltünk a legkésőbb. Lana kettőkor, a barátja fél háromkor kelt, gondolom az idő-eltolódás miatt. Miután mindenki felkelt, úgy voltunk vele, hogy ma lemegyünk a tengerpart részére a teleknek. Amikor leértünk, Lana és Lolo megnézte, hogy milyen meleg a víz. Eléggé meglepődtünk, hogy kellemes volt, ahhoz képest, hogy október van. Miután a csajok mondták, hogy jó a víz, teljesen váratlanul ért, hogy Louis felkapott, majd berohant velem a tengerbe és beledobott. Niall és Máté sem tett másképp Lolóval és Lanával. Harry pedig barátnő híján Zayn-t dobta bele a vízbe. Ezen persze mind elkezdtünk nevetni, ám mikor láttuk, hogy hatalmas viharfelhők gyülekeznek az égen, gyorsan lefagyott az arcunkról a mosoly, és besiettünk a házba megszárítani a hajunkat, mielőtt esetleg olyan nagy vihar lenne, hogy elmenjen az áram. Jól is tettük, hogy besiettünk, ugyanis miután mindenki száraz ruhában (ruhástól dobtak bele a vízbe minket, okosak vagyunk) és száraz hajjal ült a konyhában, elment az áram. Azt azért hozzátenném, hogy odakint már 60-70 km/h-s szél fújt, esett az eső és dörgött-villámlott. Igazi ítéletidő volt odakint. Nagy szerencsénk volt, hogy találtunk két doboz gyertyát, amiben 100 darab mécses volt. Szóval a hangulat adott volt, és úgy gondoltuk, ha már van mindenkinek laptopja, és van a fiúknak több TOP SECRET DVD-je, akkor nézzük meg azokat. Persze a fiúk nem akarták, hogy megnézzük őket, de addig könyörögtünk nekik, hogy végül beadták a derekukat. Az egyik szekrényben, a konyhában, találtunk pár zacskó chipset és pár tábla csokit, bevittünk italokat, szóval kezdődhetett a mozi, főszerepben a 1D-vel. Például volt olyan, hogy Louis-t Harry egy szál alsónadrágban kergeti, mert Lou elvette a ruháit, amiket fel szeretett volna venni, vagy Louis alva járva énekli a Figaro-t, és a hűtőben kutakodik. Ekkor elővesz egy doboz ketchupot, és azt mondja a kamerázónak:

-Apa, ezt tedd el, Niall megeszi. Tedd el biztonságos helyre. - ezen nagyon nevettünk, Louis pedig nagyon égett. De nem csak ő égett a délután alatt. Olyan felvétel is volt, ahol Liam, Harry és Zayn az Asereje-t énekelték ÉS táncolták, vagy olyan, hogy a fiúk gonoszságból körbeszórták Liam ágyát és szobáját kanállal, így szegény nem mert elmozdulni az ágyáról. Vagy Harry és Niall harca az utolsó epres-nutellás palacsintáért. Egész este nagyokat nevettünk a fiúkon és azokon a hülyeségeken, amiket csináltak. Hét óra körül vége lett a mozinak, és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Végül találtunk valamelyik szekrényben Monopoly-t, méghozzá Spongyabob-os kiadásban. Zayn nem akart játszani, mert nem ismerte a szabályokat, így ő az első játékot csak megfigyelte. Párban játszottunk, mert nem olt annyi bábu, szóval Liam Harryvel volt, mi, lányok pedig a barátainkkal. Lana és Máté és mi is Louis-val jó játékosoknak bizonyultunk, ugyanis Liam-ék folyamatosan fizettek nekünk, így hamar csődbe mentek, Loriék pedig szinte mindig elkerülték a sok pénzt tőlük elszedő mezőket, szóval ők mázlisak voltak. Végül abbahagytuk ezt a menetet, és újat kezdtünk. Most már Zayn is beszállt, így átalakítottuk a csapatokat, és 3 csapatot alkottunk. Volt a Máté-Louis-Niall csapat, a Zayn, Liam és Harry által alkotott csapat és mi hárman, lányok. Mondanom sem kell, hogy mi játszottunk a legjobban. Ezt most nem egóból mondom, de olyan jó telkeket vettünk meg, hogy a másik két csapat minden körben rálépett, és sok pénzt szereztünk. Az a csapat, amelyikben a barátaink voltak, sokkal jobban álltak, mint a másik fiúcsapat. Ugyanis Zayn továbbra se nagyon értette a játékot, és Liam és Harry bebizonyították az első játékban, hogy ők bizony nem tudnak Monopolyzni. Ezzel nagyon gyorsan elszaladt az idő, észre sem vettük,  hogy fél tíz van, csak akkor, amikor Harry kijelentette, hogy éhes. Ezzel még úgy nagyon nem lett volna baj, csak hát mi is rájöttünk, hogy azért elég régen ettünk, és bizony mi is éhesek vagyunk. A neten kerestünk egy Los Angeles-i éttermet, és a neten keresztül rendeltünk egy rakat kaját. Spagettit, sushit, pizzát, hot dogot, hamburgert, sült krumplit, muffint és fánkot. Szóval egy kisebb ország átlagos évi fogyasztását rendeltük meg. Másfél óra alatt meg is érkezett az a rengeteg kaja, és fél óra múlva már csak pár morzsa emlékeztetett az ételre.

-Tele vagyok, nem vagyok képes többet enni, még ha fizetnének, akkor se.

-Niall, ezt te komolyan gondoltad? Beteg vagy, vagy mi? Úristen, ezt írjuk fel valahova, mert több ilyen nem lesz! - kiáltottam fel Niall mondatát hallva. Mindenki úgy nézett az ír fiúra, mintha valami földönkívüli lenne.

-Ki vagy te, és mit csináltál Niall-el? Úristen, mi van, ha valami UFÓ elrabolta, és most csak valami alteregója van itt Niall-nek, és ez a fura hasonmása Niall-nek nem olyan, mint az eredeti? - esett Louis kétségbe, kicsit túljátszva a szerepét. Most rá néztünk úgy, mint valami idegenre.

-Mi van? Louis, most komolyan azt hiszed, hogy ez egy Niall-hasonmás? Nem néztél te kicsit sok UFÓ-s filmet?

-Hát, lehet, nem tudom.

-Louis, ne legyél paranoiás, én még mindig én vagyok, és egyébként is, csak most az egyszer van ilyen szerintem az életemben, hogy teleettem magam, máskor nem hinném, hogy lesz. Maximum valamelyikőtök esküvőjén. Hahaha! - nevetett fel azzal a tipikus Niall-ös nevetésével, amitől mindenkinek el kell kezdenie nevetni. És nem tudtuk abbahagyni. Amikor mi elkezdünk nevetni, akkor nem is hagyjuk abba egy darabig. Niall még jobban elkezdett nevetni azon, hogy mi rajta nevetünk, és így mi is elkezdtünk nevetni még inkább. Aztán valamikor egyszer csak abbahagytuk, és úgy gondoltuk, hogy elmegyünk lefeküdni, mert holnap meg szeretnénk nézni a várost. Így is tettünk, majd elmentünk zuhanyozni. Igen, Lou is velem jött, de pár csókon kívül nem történt semmi. Elmentünk aludni, és vajon mire keltünk másnap? Arra, hogy Niall, Harry és Liam ugrál az ágyunkon, hogy keljünk fel, mert megyünk várost nézni. Nos, ébredtem már ennél jobban is.

-Gyerünk, álomszuszékok, keljetek fel, mert vár Los Angeles! - kiabált Harry.

-Harry, ha nem hagyod abba az ugrálást, esküszöm, nem állok jót magamért, - dörmögtem a párnámba. Tudtam, hogy hallja, de nem akart komolyan venni. Jól van, Harold, te akartad. Felemeltem a fejem, kitakaróztam, és mivel Harry látta, hogy kiszálltam az ágyból, lefagyott az arcáról a mosoly, és sikítva elkezdett rohanni, én meg utána.

-Harold Edward Styles, azonnal állj meg, vagy esküszöm, az orrod mellett a lábadat is eltöröm! - kiabáltam utána. A többiek persze nevettek a műsoron, viszont legalább Harry megállt. Megragadtam a pólójánál fogva, és elkezdtem a kioktatást:

-Na, idefigyelj. Ha a közeljövőben, vagy akármelyik jövőben nem hagytok engem aludni, nem viccelek, bosszút fogok mindenkin állni. Niall nem kap több olyan szendvicset, amilyet én csinálok neki, mert tudom, hogy azt szereti. Liam kötelező lesz egy egész álló nap csak kanállal enni, és te pedig egy egész hétig kénytelen leszel vasalt hajjal járnod. Mindenhova. Úgyhogy most, hogy tudjátok, mi vár rátok, ha még egyszer felébresztetek, remélem nem fog még egy ilyen előfordulni. Értve vagyok? - mondtam neki dühösen villogó szemekkel.

-Értve!

-Helyes, én is így gondoltam! - engedtem el mosolyogva, majd mint aki jól végezte dolgát, visszamentem a szobánkba felöltözni. Szegény srácot eléggé lesokkoltam, de már kicsit elegem volt az ilyesfajta ébresztőkből. Az elmúlt két hét alatt ha 8-szor nem így ébredtem, akkor egyszer sem. Nem elég, hogy a San Francisco-ban történtek miatt rémálmaim voltak, és még kora reggel erre is kellett kelnem. Szóval felöltöztem valami kényelmes ruhába, és lementem a többiekhez. Gyorsan megreggeliztünk, majd a nyakunkba vettük a várost. Megnéztük a Hollywood feliratot, Beverly Hills-t, a Csillagok sétányát, és egy bevásárló utcába is bementünk szuvenírekért, mint minden eddigi városban.  A sok sétálásban és vásárlásban eléggé megéheztünk, ezért bementünk a legközelebbi étterembe, ami egy Mc Donald's volt. Szerencsénkre nem szúrtak ki minket a rajongók, így nyugodtan tudtunk enni. Ezek után visszamentünk a házba, és egész nap lógattuk a lábunkat. Louis arra gondolt, hogy csinálhatnánk mi ketten egy twitcam-et. Én benne voltam, és ki is írta, hogy 10 perc múlva twitcam. Én retweeteltem, hogy a mi rajongóink is tudjanak róla. Egyébként már én is kék pipás vagyok, ahogy Lori és Lana is. Amikor kitettük a linket, 5 perccel kezdés előtt voltunk. Már akkor is volt körülbelül 7000 nézőnk, és mikor elkezdtük, akkor pedig már bőven 70000 felett voltunk. Azért megleptek ezek a számok. Rengetegen írtak, alig tudtam követni. Láttam egy tweetet, amin megakadt a szemem. Megmutattam Louis-nak is. Azt kérdezte, hogy miért szakítottunk először. Louis-ra néztem, aki bólintott, hogy nyugodtan mondjam el.

-Rainbow Girl azt kérdezte, hogy miért szakítottunk anno két éve. Az úgy volt, hogy Louis nem mondta el, hogy jelentkezett az X-Factorba, csak az utolsó pillanatban, amikor már mentek Londonba. És ugye ezzel tulajdonképpen nem lett volna baj, de megegyeztünk, hogy barátként válunk el és fogunk beszélni. Ehhez képest egyszer nem hívott, küldött levelet vagy adott magáról életjelet. Persze mindig tudtam, hogy mi van vele, mert Jay-el jóba vagyok. És egészen júliusig nem találkoztam vele. A többit meg onnantól tudjátok. - kacsintottam egyet. Még volt pár kérdés, azokra is válaszoltunk, és végül elköszöntünk tőlük, és lementünk a többiekhez. Ők filmet néztek, azt hiszem valami Disney sorozatot, talán a Mindörökké Hannah Montanát. Ha jól láttam, akkor az évadzárón izgultak. Lolo, Lana és Máté unott arccal nézték a műsort, míg a négy fiú lélegzetvisszafojtva várta, hogy vajon Miley leleplezi azt, hogy ő Hannah Montana, vagy sem.

-Fiúk, bocsi, hogy beleszólok, de most komolyan ezt nézitek?

-Pszt! Nem halljuk, mit mond Miley. Egyébként tudod, milyen izgalmas sorozat? - fordultak felém, egyszerre, és mondták egyszerre a mondatot. Á, nem, dehogy, kicsit sem bizarr. Mire visszafordultak, addigra Miley levette a parókáját, leleplezve magát. 4, igen ideges szempár fordult felém.

-Ööö, huppsz? - kérdeztem félszegen mosolyogva. Hát, lehet, hogy most sietnem kéne, persze csak ha nem akarom a medencében végezni. Mivel nem szándékoztam ruhában megmártózni a medencében, gyorsan felszaladtam, be egyenesen a szobánkba, és magamra zártam. Hallottam, hogy a fiúk utánam jöttek, és megálltak. Cselesek, ugyanis megpróbáltak azzal becsapni, hogy hárman lementek, de nem jött be, mert tudtam, hogy valamelyik ott maradt. Átvettem a fürdőruhám, hogy ha már a medencében végzem, ne ruhában fürödjek. Majd teljesen nyugodtan kisétáltam a szobából. Számítottam rá, hogy ha kimegyek, elkapnak a fiúk, de szerencsémre nem ők voltak, hanem Louis. Visszavitt a szobánkba, ledobott az ágyra, bezárta az ajtót, és felém hajolt, majd megcsókolt. Lekerültek a ruháink, és hát… nem sokat aludtunk az éjjel, maradjunk ennyiben. Az elkövetkező három napban, csütörtökön, pénteken és szombaton nem sok mindent csináltunk, csak a szokásosat. Csináltunk megint tábortüzet, énekeltünk, szórakoztunk. Csak amit mindig. Most nem mentünk el bulizni, hiszen az utóbbi két hétben szinte minden városban buliztunk. Meg hát nem nagyon szeretném, ha esetleg megismétlődne a San Francisco-i eset. Szóval csak így otthon bulizgattunk. Mivel a fiúk mindenképpen inni szerettek volna, kitaláltunk egy olyan játékot, hogy valaki elkezd énekelni, és rámutat valakire, annak folytatnia kell. Ha nem tudja, akkor innia kell, de direkt nem szabad rosszul mondani a szöveget. Lori kezdte a Paradise-al a Coldplay-től, majd rámutatott Mátéra. Ő tudta a szöveget, habár elég hamisan énekelt. A következő dal, amit énekelt, a Stereo Hearts volt, Zayn pedig folytatta. És ez így ment hosszú ideig, a fiúk, legnagyobb örömükre pedig ihattak pár pohár Jack Daniel's-t. A végén már nagyon jó volt a hangulat, meg minden, de sajnos, mivel holnap utazunk vissza, muszáj volt elrontanom, ugyanis még össze kellett pakolni és aludnunk és kell valamikor, hiszen holnap kora reggel megy a gépünk, hogy azért még viszonylag világosban érjünk haza, bár azt hiszem, ez elég nehéz lesz, ugyanis az út visszafelé körülbelül 13 óra lesz, így olyan hatra érnénk haza Los Angeles-i idő szerint, de mivel itt 8 órával korábban van, mint otthon, ezért még plusz 8 óra hozzáadódik a hat órához, ezért otthoni idő szerint hajnali kettőre érünk haza. Ezért aztán mondtam a többieknek, hogy össze kéne pakolni, és holnap már csak felöltözni és utazni kelljen. Kelletlenül ugyan, de végül is mindenki elindult a szobája felé, hogy bepakoljon a bőröndjébe és lefeküdjön aludni. Mi sem tettünk másképp Louis-val, kiraktuk a holnapi ruháinkat, és álomra hajtottuk a fejünket, mert tudtuk, hogy holnap legkésőbb fél ötkor el kell indulnunk a repülőtérhez, hogy elérjük a járatunkat, ami visszavisz minket Londonba. És valóban, másnap hajnalban Paul a fiúkat hívta, Julie pedig minket hívott fel négykor, hogy keljünk fel, ha haza szeretnénk menni. Persze, hogy felkeltünk, mert azért jó lenne már otthon lenni, és meglátogatni a családot. Félálomban levittük a csomagokat és bepakoltuk a kisbuszba, amivel Paul értünk jött. A reggelivel nem bajlódtunk, azt majd fogunk a gépen. Felszálltunk a gépre, bekötözködtünk, és még a felszállás közben elaludt mindenki. Olyan 6 óra múlva kezdtünk ébredezni, és még így is volt 7 óra az útból, úgyhogy mindenki csendben pihent. Ki zenét hallgatott, ki halkan beszélgetett, ki rajzolt, ki írogatott, ki pedig zenét hallgatott írás vagy rajzolás közben, ki filmet nézett. Ja, és volt aki evett. Szóval ilyen halkan telt el a visszafele út Londonba. Hajnali kettőkor (Londoni idő szerint) leszálltunk, és egy másik minibusz várt minket a reptér előtt. Megint beraktuk a csomagokat a csomagtartóba, és kb. 10-15 perc alatt haza is értünk. Annyira kimerített minket az utazás, hogy úgy, ahogy voltunk, bedőltünk az ágyainkba és aludtunk. Viszonylag korán, olyan 10 felé már mindenki fent volt. Ha jól hallottam, Lana már beszélt az anyukájával is, hogy megbeszélje, mikor mennek haza. Úgy tudom, hogy a héten van nekik őszi szünet, így már a ma délutáni géppel hazautaznak. Ki sem pakoltak a bőröndökből, csak Lana átrendezte a cuccait, így már akár indulhattak is. Megkérték Harry-t, hogy vigye ki őket a reptérre, aki ki is vitte őket. Így maradtunk hatan a házban. Nem sokára Hazza is visszaért, így már heten nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Aztán eszembe jutott, hogy mivel mindenki régen volt otthon, ezért menjünk haza a szüleinkhez. Nem volt senkinek sem kifogása ellene, mindenki régen látta a családját. Lori és Niall a hét egyik felét Írországban, Mullingar-ban töltik, a másik felét pedig Doncasterben. Zayn Bradford-ba, Liam Wolverhampton-ba, Harry pedig Holmes Chapel-be utazik vissza. Mi pedig ugye Doncasterbe. Mindenki összepakolt pár cuccot, majd elhagytuk a házat, és mindenki visszaindult a szülőkhöz. 1,5 óra utazás után végre megérkeztünk Doncasterbe, Louis pedig kitett engem a házunknál, és elköszönt.

-Majd hívlak.

-Rendben. És ne hagyd, hogy a húgaid szétszaggassanak, nekem is szükségem van ám rád! - nevettem el magam. Kaptam még egy utolsó csókot, majd kiszálltam a kocsiból, a csomagtartóból kivettem a sporttáskám, intettem Lou-nak, majd bementem a házba. Otthon, édes otthon.

Aloha, my dear and lovely readers! ;) Íme, itt a 19. rész, ami (megint Wordben írtam) 5 és fél oldal lett. 10-es betűmérettel :DD 4352 szó lett, ami 1256 szóval lett több, mint az előző rész. Szóval szép hosszú lett :D Átgondoltam a dolgot, számolgattam, és arra jutottam, hogy ezen kívül 1 rész lesz még, ahogy terveztem,de azt két részre bontom, a tartalmuk szerintem összekapcsolódó lesz (még nem írtam meg, szóval nem tudom, milyen hosszú lesz, az is lehet, hogy nem lesz két részre szedve), plusz az epilógus, szóval most már tényleg nincs sok a végéig. Remélem elégedettek lesztek a végével, és senkinek nem okozok csalódást. Én úgy terveztem, hogy az epilógust az utolsó rész után egy héttel hozom, és ez már szinte biztos, ugyani szeretem előre megtudni (és megírni) a történetek végét :D na jó, befogom, sziasztok J kommentelni és pipálni ér továbbra is! J

Nusi

xx