Chapter 18: The tour in America

Reggel Louis karjai között ébredtem. Ma utazunk három hétre Amerikába! Á! És nekünk is lesznek koncertjeink, ahol dalok hiányában (hiszen még csak a B-e-a-utiful c. számunkat ismerik) más előadók számait fogjuk énekelni. És nekünk is lesz majd dedikálás és mivel már nekünk is vannak fanjaink, a Breakthrougherek, lesz majd ilyen kérdezz-felelek találkozó is. Annyira várom már! Louis-éknak pedig Bring Us To 1D esemény is lesz majd New Yorkban, ahol majd a Take Me Home második albumuk második számához készült klip premiere lesz, és egy meglepetés, amiről nem szabad senkinek sem beszélnie. Nekem sem, pedig én már tudom, és szerintem óriási lesz. Szóval felkeltem és jó barátnő lévén hagytam Louis-t aludni. Vagyis próbálkoztam nem felébreszteni, de én vagyok olyan béna, hogy a lábam beleakadt a takaróba, és egy óriásit borultam, és csak hogy fokozzuk, még az éjjeliszekrényről is levertem a kislámpát. Most nem vagyok hihetetlen ügyes?
-Mit csinálsz kora hajnalban a földön? - dörmögött reggeli álmos hangján a barátom.
-Hát, ma megyünk Amerikába és nem tudtam aludni, ezért felkeltem, hogy felöltözzek, megreggelizzek, satöbbi, de a lábam beleakadt a takaróba, így elestem. De mivel szerencsétlen vagyok, ezért levertem a lámpámat is az éjjeliszekrényemről. Bocsi, nem akartalak felébreszteni. -  húztam el a szám, miközben bocsánatkérően néztem rá.
-Semmi baj, úgyis ideje felkelni. - húzta sármos mosolyra a száját, amitől azt hittem, hogy menten elolvadok. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. El kellett válnunk, hisz a levegőnk nem tart örökké, így láthattam a vágytól elsötétült szemeit, amelyekből tisztán látszott, hogy még többet és többet kíván.
-Louis, kérlek ne most! Lehet róla szó, de nem ma. Majd esetleg az utolsó héten, amikor úgyis csak nyaralunk.
-Tényleg, utolsó héten, L.A.-ben már csak pihenünk. De azért kapok még egy puszit? - kérdezte bociszemekkel, aminek nem tudtam ellenállni, így kapott egy puszit a szájára, amit átalakított csókká. A kis cseles! Miután elváltunk, kiszálltam az ágyból, most már sikerült semmit nem levernem, és elmentem a bőröndömig, aminek a tetejére ki volt rakva a ruhám. Sötétkék csőfarmer, egy fekete ujjatlan, erre egy zöld belebújós pulcsi és egy szivárványszínű sapit nyomtam a fejembe, így igen színesen néztem ki, nem sokban különböztem egy papagájtól. Levonszoltam a bőröndjeim a lépcsőn, ami igen hangos volt, de nem baj, ideje lenne felkelnie a többieknek. A csomagjaimat leraktam a nappaliba, és kajavadászatra indultam. Találtam is kenyeret és Nutellát, de éreztem, hogy ehhez hiányzik még valami. Á, meg is van! Hát a kolbász. Kicsit furán hangzik, de én szeretem. Kiskoromban sok ilyen szendvicset ettem, és egyáltalán nincs rossz íze, sőt! Az ízvilága teljesen egyedi, a csoki is jól passzol a csípőshöz, különben nem lenne chilis csoki (zárójelben megjegyzem, sose ettem még olyat). Míg ezen gondolkoztam, megcsináltam magamnak két ilyen szendvicset, leültem az asztalhoz, a számhoz emeltem a kenyeret, de megállt a kezem, ugyanis egy kék szempár vágyakozva nézett rám. Ez volt Niall, aki azt szerette volna, hogy csináljak neki is ilyet, de én csak rámutattam a pulton hagyott ételekre, jelezve neki, hogy csinálja meg magának. Elment megcsinálni magának a reggelit, majd végre elkezdhettem volna enni, ha nem jelenik meg Louis, aki szintén velem szerette volna megcsináltatni a reggelijét. Ezt már nem tűrtem szó nélkül.
-Hagyjatok már engem békén, nagy fiúk vagytok, tudtok magatoknak reggelit csinálni!
-Na, ne légy morcos! - néztek rám hatalmas kék szemeikkel, amiknek képtelen voltam ellenállni. Sose tudtam, és ezt az összes fiú kihasználja. Így szinte mindenre rá tudnak venni.
-Nem vagyok morcos, csak utálom, ha csicskáztatnak. - mondtam nekik. -Amúgy hol vannak a többiek?
-Csak nem hiányol minket valaki? - kérdezték az imént említettek lelépdelve a lépcsőn, maguk után ráncigálva a csomagjaikat. Kivétel nélkül mindenkinek két csomagja volt. -Mikor megyünk ki a reptérre? - kérdezte Lana, ami után közvetlenül megszólalt Liam telefonja. Paul hívta, hogy fél órán belül legyen mindenki készen, mert jönnek a minibusszal. Már mindenki indulásra készen állt, csak a reggeli piszkos edényeit kellett elmosogatni, de mi hárman, lányok 10 perc alatt megcsináltuk. Így már mindenki és minden készen és rendben van. És valóban, 20 perc unatkozás után begurult Paul a minibusszal a ház elé. Bepakoltuk mind a 16 bőröndöt (fejenként kettő, mégiscsak három hétre megyünk el) benyomorgattuk a csomagtartóba, beszálltunk mi is és a reptér felé vettük az irányt. Viszonylag hamar odaértünk, de mivel a reptér előtt hatalmas csapat rajongó várt minket (és amúgy is különgéppel megyünk), ezért egy hátsó bejáraton közelítettük meg a hatalmas és impozáns épületet. Körülbelül fél órát kellett várnunk a gép indulásáig, ezért ez alatt az idő alatt mindenki elrendezte a szükségleteit, ez kinek mi volt. Valaki mosdóba ment, valaki büfébe. Ezáltal hamar eltelt az a fél óra, és pontban délben elemelkedtünk a talajtól, és megkezdtük a 10 órás utat San Franciscoba, ugyanis ott lesz az első fellépése mind a fiúknak, mind nekünk. Mivel álmosak voltunk mindannyian, ezért az út elsó három-három és fél óráját alvással töltöttük. Az utolsó álmomra tisztán emlékszem, hatalmas nagy hülyeség volt. A régi osztálytársaimmal (akiket nem mellesleg utáltam) sétáltam a régi sulim melletti utcaszerűségen, amihez közel volt egy patak és egy tér. Egyszer csak megjelent a doncasteri szomszédból a kisfiú, persze idősebben, egy osztálytársával (?), és azt mondta, hogy jöttek harcolni (?). Aztán megjelent a régi lovardámból egy kedves barátom, aki nem mellesleg lovaglósruhában volt és a következő szöveget mondta:
- Jöttem lovon harcolni, két pompommal a kezemben!- mondta, majd felvett egy harci pózt, miközben egy lovak tisztítására használatos gumivakaró volt a bal kezében. Erre a kijelentésére elkezdtem röhögni, és nagyon remélem, hogy csak álmomban nevettem, a valógban nem. Ezek után szerencsére felébredtem, és amint kinyitottam a szemeim, hét kíváncsi szempárral találtam szembe magam.
-Miért bámultok így? - kérdeztem.
-Mert nevettél álmodban és tudni szeretnénk, hogy mi volt ilyen vicces. - válaszolt Louis
-Csak... Csak egy vicces mondat hangozhatott el álmomban. - mondtam bizonytalanul.
-Ó. És nem emlékszel, hogynmi volt az a mondat?
-Nem, nem emlékszem. - füllentettem egy kicsit, hiszen erre a mondatra szerintem életem végéig emlékezni fogok.
-Kár, szívesen meghallgattuk volna. - szomorodott el Louis. - Nem baj, majd legközelebb. - lett egyből jókedve.
-És most mit fogunk csinálni az elkövetkező bő hat órában? - kérdezte Lori, jogosan. Szerencsénkre volt társasjáték a gépen, úgyhogy azzal játszottunk. Igaz, hogy csak két csomag franciakártya volt, de rengeteg játékot lehet ezzel is játszani. Először römiztünk, de mivel szinte az összes kört megnyertem, hála a régi napoknak, amikor a nagypapáméknál voltak hatalmas kártyapartik. Ennek köszönhetően szinte kivétel nélkül ismerek és játszom jól ezeket a kártyajátékokat. Hamar meguntuk a römit, így utána kamut kezdtünk játszani. Ennek az a lényege, hogy kiosztjuk az összes kártyalapot és sorrendben kell lerakni őket egy kupacba, tehát ász-2-3-4...király, majd megint ász. Ha valakinek nincs soron következő lapja, akkor bármit lerakhat rá. Ha valaki bemondja, hogy kamu, és tényleg az, akkor az húzza fel az egész paklit, akinek a lapjára bemondták a kamut. Ha viszont nem kamuzott, akkor az veszi fel a lapokat, aki "lekamuzta" a másikat. Niall és Lana igen jónak bizonyult ebben a játékban, és mivel sokan voltunk, igen hosszú játékok voltak. Egy idő után ezt is meguntuk, és pókerezni kezdtünk. Na most volt 3 lány és 5 fiú. Ebből adódóan vetkőzős póker lett. Másfél óra játék után a fiúk egy szál alsógatyában ültek, míg mi lányok teljesen fel voltunk öltözve, leszámítva egy-két zoknit és pulcsit. Az utolsó körben megint mi nyertünk, de megkíméltük őket. Utána kitaláltuk, hogy mivel vagyunk elegen, kent-kupézzunk. Lori Niall-el volt, én Louis-val, Lana pedig választhatott. Így lett ő Liam-mel, a fürtöske pedig Zayn-nel. Megbeszéltük a jeleket. Mivel asztal alatti nem lehet, ezért úgy gondoltuk, hogy tökéletes jel az, hogy az asztalon kopogunk a körmünkkel, de találtunk ki elterelő jeleket. Ilyen volt például egy kacsintás, egy torokköszörülés, hajbirizgálás. De megérte, hiszen rengeteg pontot  tudtunk így összeszedni, majd a végén megnyerni a játékot. Egy idő után ezt is meguntuk, és riki-tikizni kezdtünk. Ezt csak 3/4 órán keresztül tudtuk játszani, mert megszakította a hangosbemondó hangja, miszerint csatoljuk be az öveket, mert mindjárt leszállunk. Nagyon izgatott lettem, hiszen sosem jártam Angliától nyugatra, csak Olasz- és Spanyolországban jártam, de az is keletre van Angliától. Gondolataimból a gép zökkenése szakított ki, ami azt jelentette, hogy megérkeztünk. Amint megálltunk, elsőként ugrottam ki a gépből. Ahhoz képest, hogy október van, nagyon kellemes idő van itt, San Francisco-ban, ahol a turné első koncertjét adjuk. Nyüzsgés volt, az emberek az utcákon siettek mindenhova. Hívtunk egy kisbuszt, ami elvitt minket a szállodánkba. Hatalmas és világos épület volt, az előcsarnokban szökőkúttal és csomaghordozókkal. A liftek mellett vörös márvány volt, ahogy a recepciós asztal alja is. Míg mi kicsodálkoztuk magunkat, addig Paul elkérte a szobakulcsokat. 4 két személyes szobánk és egy egyszemélyes volt, így az elosztás a következő lett: Zayn és Harry, Lana és Liam, Niall és Lolo, Louis és én, az egyszemélyes pedig értelemszerűen Paulé lett. Éppen csak el tudtunk rendezkedni a szobákban, máris menni kellett próbára. A két banda külön lép fel, így mi máshova megyünk próbálni. Julie már ott várt minket a helyszínen, így ő már az érkezésünk előtt lerendezett minden fontosabb dolgot. Három órán keresztül próbáltuk a műsort, és ha jól tudom, lesz majd a fiúkkal videó-hívás, így a fiúk rajongói látnak majd minket, a mi rajongóink pedig őket. Már csak másfél óránk volt a koncert kezdetéig, így gyorsan átöltöztünk a fellépő-ruhánkba, kisminkeltek minket, ránk erősítettek mindenféle madzagot és kütyüket, és kaptunk füldugaszokat, ami segítségével Julie tud hozzánk beszélni.

-Három perc kezdésig! - szóltak be az öltözőnkbe. Csoportosan megöleltük egymást, majd megráztuk magunkat, remélve, hogy elmúlik az izgatottságunk. Kimentünk a színpad lépcsőjéhez, majd hallottuk a fülünkben Julie hangját:
-Lányok, csak nyugi. Nem lesz semmi baj. Lana, Lori, majd ha szeretnétek, szaltózhattok. Anne, te mondod a bevezető szöveget. És három... kettő... egy... Mehettek! - Amint kiértünk a színpadra, a rajongók sikítása felerősödött, teljesen megőrültek, mikor látták Lorit és Lanát szaltózni, nem beszélve arról, hogy az aréna szinte felrobbant, mikor elkezdtem beszélni (vagyis üvölteni a mikrofonba, olyan hangosak voltak a fanok):
-Hello, San Francisco! Are you ready for a crazy party? - hatalmas sikítás volt a válasz. - Then let's start with... She Makes Me Wanna from the JLS! - belekezdtünk a számba, felszabadultak voltunk, mind mi, mind a rajongók. Ez így ment még négy számon keresztül, majd Twitter-kérdések jöttek. Érdekes kérdések voltak, például hogy Lana melyik városban született, mióta ismerjük egymást Lolo-val, mi a kedvenc tévésorozatunk. Elénekeltünk három számot, majd Julie szólt, hogy most lesz a video-hívás a fiúkkal. És valóban, fél perc múlva a kivetítőnkön megjelentek a fiúk.
-Na, kapnak egy sikítást a srácok? - kérdezte Lori, mire mindenki sikítani kezdett.
-Heeey, ezt a directionerek bármikor túlszárnyalják, nem igaz? - fordult Zayn a közönségük felé, és egy hatalmas sikítás hallatszódott a fiúk mögül.
-Oké, ezt lehet, hogy übereltétek, de simán leénekelünk titeket! - cukkoltam őket.
-Biztos vagy te abban? - kérdezte szemtelen (és szemtelenül helyes) mosollyal Louis.
-Nem hiszed? Akkor figyelj, állapodjunk meg egy számba, és aki jobban elénekeli, az elmondhatja a másik egyik cikis sztoriját. Na, benne vagy? - kérdeztem kihívóan.
-Benne! És mindenki énekel mindenkivel?
-Nem, párok lesznek. Én téged hívlak ki.
-Én Harry-t! - mondta Lana, aki nagy fába vágta a fejszéjét, bár őt nem kell félteni.
-Én pedig akkor kizárásos alapon Lorit! - mondta Liam, így Zayn és Niall kimarad a "párbajból". Louis és én kezdünk, közös megállapodás alapján az Up All Night-ról énekeljük mi ketten a Moments-et. Louis nagyon szépen énekelt, nehéz lesz felülmúlni. Aztán én jöttem. Becsuktam a szemem és teljesen átadtam magam a dalnak. Mikor a végére értem, kinyitottam a szemem és rengeteg leesett állal találtam magam szembe.
-Azt hiszem, ezt a kört Anne nyerte. - nyögte be meglepődve Niall. Majd felhangzott egy hatalmas taps- sikításorkán és még éles füttyöket is hallottam. Niall átvette a narrátor szerepét, így ő kezdett beszélni:
-Hölgyeim és uraim, ezt a kört egyértelműen Anne nyerte! Bocsi Lou, de ez van. Akkor most halljunk egy ciki sztorit Louis-ról.
-Hát, nem tudom, hogy mennyire ciki, szerintem inkább vicces. Szóval az volt, hogy még régebben, Doncasterben egyszer, amikor Louis-nál aludtam, arra lettem figyelmes, hogy felkel mellőlem, és elkezd alva járva táncolni és Dzsungel könyvét énekelni. - mindenki nagyon nevetett, még Louis is. A következő páros Lana és Harry volt, az I Want-ot énekelték, Harry kezdett, és hamis hangok nélkül, a hangját kieresztve énekelte el a dalt. Azonban Lanát sem kellett félteni, ő talán még Harry-nél is jobban kiereszttette a hangját, és egyetlen hamis vagy kicsit fals hang sem hagyta el a torkát. Tényleg csak egy nagyon picivel, de Lana nyert. Következett az ő sztorija Harry-ről, miszerint a fiú egyszer annyira elmerült egy telefonbeszélgetésben, hogy nekiment egy villanyoszlopnak, ami ráadásul kongott is, így egy pillanatra mindenki odanézett. Következett Lori és Liam, ők a Stand Up-ot énekelték. Liam perfektül elénekelte… volna, ha nem csúszott volna be egy hamis hang. Lori beleadott apait-anyait, teljesen beleélte magát a dalba, és teljesen tisztán énekelte. Szóval ezt is mi nyertük, így Lori elmondhatta, hogy Liam olyanokat énekel a zuhany alatt, hogy "sampon van a hajamon, tusfürdő a karomon". Szegény Liam jól beégett, de tanuljon ebből, hogy ne énekeljen hangosan a zuhany alatt, mert kihallatszódik. Ezek után elköszöntünk a fiúktól, elénekeltünk még 2 számot, majd megköszöntük a közönségnek a csodás estét. Este fáradtan estünk be az ágyba, és másnap 11-ig fel sem keltünk.

Miután felébredtünk, megkerestük Paul-t, hogy megkérdezzük, mi lesz ma a program, de szerencsénkre a mai nap pihenő, így felfedezhetjük San Francisco-t. Felvettünk valami kényelmes cuccot (értsd: farmer, tornacipő, valami póló és kapucnis pulcsi), álcáztuk magunkat egy-egy napszemüveggel, majd nekivágtunk a hatalmas városnak. Megnéztük a Golden Gate hidat, ami szerencsére jól látszódott, hiszen napos idő volt. Felmentünk a Telegraph Hill-hez, nem kevés lépcsőt megmászva, de megérte a kilátásért. Elmentünk a Fisherman's Wharf-hoz, a Pier 39-hez és a Ghirardelli Square-hez, mind a három helyen éttermek és ajándékboltok voltak, és itt vettünk szuvenírt mind magunknak, mind a családunknak. A vásárlásban és a városnézésben elfáradtunk, így beültünk egy kedves kis vendéglőbe, ahol pukkadásig ettük magunkat így este fél 7 fele. Megbeszéltük, hogy megnézzük, milyen az éjszakai élet ebben a városban, így miután hazamentünk,  kicsíptük magunkat, és elmentünk egy szórakozóhelyre.

Anne, Lori, Lana

Amikor beléptünk, éppen a That Power szólt will.i.am és Justin Bieber előadásában, amire sok, hozzánk hasonló korú fiatal táncolt. A nagy emberforgatagban megkerestük a pultot, és kértünk hét koktélt és egy kólát Lanának, hiszen még nem töltötte be a 18-at. Ekkor meglepődtünk,  mert a pultos srác azt mondta, hogy csak akkor ad nekünk ki koktélt, ha már betöltöttük a 21-et. Mivel egyikünk se volt 21, ezért (ugyan nem volt szép dolog) Harry lefizette a pultos srácot, hogy adjon nekünk koktélt. A fiú ódzkodva, de végül is adott nekünk hét koktélt, amit mi viszonylag hamar el is fogyasztottunk. Megkértem Louis-t, hogy jöjjön velem táncolni, de mivel nem akart, ezért addig könyörögtem neki, míg nem jött. Akkor éppen az egyik kedvenc számom szólt, Dizzee Rascal - Goin' Crazy ft. Robbie Williams, amit meg is jegyeztem Louis-nak, úgyhogy elkezdtünk táncolni. Vagyis én táncoltam, Louis csak próbálkozott. Még 4 számot végigtáncoltunk, és mivel megszomjaztam, ezért odamentem a pulthoz, és kértem egy kólát. Mellettem egy nagydarab pasas ült igen ijesztő kinézettel, és engem nézett. Túl sokáig. Megittam a kólámat, amit közben odaadott a srác, és mivel az anyagcsere nem csak arról szól, hogy csak iszol és eszel, hanem másról is, így elmentem megkeresni a mosdót. Olyan érzésem volt, hogy követnek. Megfordultam, és valóban. Ott állt körülbelül két méterre mögöttem az a pasas, aki a pultnál mellettem ült.

-Ha már követ, akkor elmondaná, hogy ki a franc maga és mit akar tőlem? - kérdeztem  Nevenincs pasitól. Nem féltem tőle, akkor még.

-Joe vagyok, és a szándékaim nemsokára kiderülnek. - mondta titokzatosan, majd egyre közelebb jött hozzám, végül már csak 10 centi választott el tőle. Hirtelen a falnak szorított és erőszakosan csókolni kezdett. Hiába vergődtem, kapálóztam, nem tudtam szabadulni, és ezért egyre erősebben szorított. Elkezdte simogatni a hátamat, majd a keze egyre lejjebb csúszott, végül megállapodott a fenekemen, és belemarkolt. Félni kezdtem, hiszen egyre erősödött az a gyanúm, hogy ez a férfi meg akar engem erőszakolni.

/Eközben a többieknél, E/3/

Miután Anne elment inni, Louis visszament a többiekhez, akik egy falnál állva beszélgettek. Fél óra múlva a legidősebb fiú elkezdett aggódni a barátnőjéért. Elment a pulthoz, hogy megkérdezze a srácot.

-Nem láttál egy kék rasztás lányt?

-De, amikor legutoljára láttam, akkor rendelt egy kólát, és miután megitta, a mosdók felé ment el.

-Köszi. - Louis a szemöldökét ráncolva indult meg a mosdók felé. Mindig ilyen az arckifejezése, ha aggódik, és most nagyon benne volt ez az érzés a barátnője iránt. Mikor befordult arra folyosóra, ahol a mosdók vannak, egyszerűen ledermedt. Egy nagydarab pasas csókolgatta az ő barátnőjét, miközben az vergődik a kezei között. Úgy érezte, tennie kell valamit. Anne felé fordította a fejét, és amint meglátta, egyből a fiú szemeit kereste, hogy üzenni tudjon neki. A szemével segítségkérést és félelmet sugallt a fiú felé, aki vette az adást, odasétált a pasas mögé, és megkocogtatta a férfi vállát. Az hátrafordult, Louis pedig ezzel a lendülettel orrba vágta. A Joe-nak nevezett férfi az orrához nyúlt, és miután elvette, megdöbbenve látta a vékony, piros vércsíkot a kezén. Ezen bedühödött és nekiugrott a 20 éves srácnak, de mivel a férfi ittas volt, ellentétben Louis-val, ezért a fiú könnyen kikerülte őt, majd újra bevihetett egy jobb horgot a férfi arcába. Anne, mivel nem szerette volna végignézni a verekedést, ezért elszaladt (már amennyire a magas sarkúja engedte) egy biztonsági őrért, hogy szedje szét a verekedő feleket. Hamar talált is egyet, és miután gyorsan felvázolta a helyzetet, elsiettek a helyszínre. A biztonsági őr leszedte a földön fekvő Louis-ról Joe-t, majd a férfi kezeit hátraszorítva elkezdte kivezetni a szórakozóhelyről, de menet közben még visszakiáltott:

-Nem fogtok elfelejteni engem, bosszút fogok állni mindenért!

/Anne szemszöge/

Miután elvezette a biztonsági őr Joe-t, a földön fekvő Louis-hoz siettem, akinek az orrvérzésen kívül semmi baja nem volt. Elkísértem a többiekhez, és mondtam, hogy menjünk haza. Belementek, így elindultunk a szállodához. Útközben elmeséltem, hogy mi történt, bár az utolsó mondatot nem mondtam el, habár rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. Miután visszaértünk, mindenki visszavonult a saját szobájába és másnap 10-ig elő se jött. A 9 óra alvás után kicsit nyúzottan ébredtem, de nem sok időnk volt rendesen felébredni, mert mentünk a következő helyszínre. Körülbelül így telt el a két hét, ám az utolsó előtti megállónknál, New York City-ben, történt egypár igen fontos esemény, mint például a Bring Us To 1D. A fiúk készítettek képet mindenkivel, megtörtént a Kiss You (a TMH második száma) klipjének premiere, Q&A esemény is volt, és a legfontosabb, a jótékonysági feldolgozásukat, a One Way Or Another-t elénekelték, és bejelentették, hogy ennek a klipjét saját maguk forgatják majd mind Ghánában, mind itt, New Yorkban, mind otthon, Londonban. Nekünk is volt itt találkozónk a fanjainkkal, fényképezkedés, dedikálás. szóval elvoltunk, alig pihentünk, de most megyünk majd az utolsó állomásra, Los Angelesbe, ahol az utolsó koncert lenyomása után egy teljes egész hétig pihenhetünk, strandolhatunk, szóval csak úgy ellehetünk.

Sziasztok! Itt is van az új rész, ami 6,5 oldal lett a Wordben, és szerintem igen izgalmas is. Átgondoltam a dolgokat, és lehet, hogy nem 20 részes lesz a blog, szóval egy kicsit elhúzom a dolgokat, így még tovább kell várnotok a befejezésre és a részekre :D szóval teljesen összekuszálom a szálakat :D és tippeljetek (chatben és kommentben is lehet), hogy milyen befejezést szánok a blognak. most így ebben a formában még én magam sem tudom, mert ugye a tervezettnél hosszabbra fogom írni, és még bizonytalan vagyok a végében. majd a hangulatomtól fog függeni (amúgy nem). De az is lehet, hogy megírom úgy, ahogy eredetileg terveztem, és megírom a másik verziót is. így mindenki örülhet majd :D És még annyit kérnék, hogy kommentben vagy chatben (kinek hogy tetszik) legyen szíves írja meg, hogy a depiendet vagy a happy endet szereti jobban (semmi köze nincs a blog végéhez!). szóval azt hiszem, ennyi a "kis" kiegészítő rizsám, és ha tetszett a rész, akkor örülnék pár kommentnek vagy pipának! :))

puszi:

Nusi

xx