Chapter 14: Conversations

*Liliána szemszöge*

-Figyelj... Haza fogok menni, de utána vissza kell jönnöm. És akkor te is jössz velem.
-De Lana, akkor hagyjam itt én is a családomat és a barátaimat?
-Ha én meg tudom tenni, akkor remélem te is! Vagy érek én neked annyit, mint a családod és a barátaid? Minden hónapban hazajönnénk legalább egy hétvégére, de ha akarsz, akkor majd te otthon maradsz szeptembertől a suli miatt. De én ezt nem tehetem meg majd, hiába is szeretnék néha nyugiban lenni. De nem fog menni. Mert nekem alkalmazkodnom kell majd ehhez a pörgéshez, ami körül fog venni. És jó lenne, ha valaki itt lenne mellettem. De én teljesen megérteném, ha inkább otthon maradnál.- a végén már könnyek gyűltek a szemembe. Nem lenne itt mellettem. Nem fogom én ezt nélküle kibírni. De tiszteletben kell tartanom a döntését.
-Lana, én ott leszek veled. Ha kell, akkor meg is szöknék, csak hogy ott legyek veled.- akkor komolyan itt lesz? Velem? De hogy fogja rávenni a szüleit? Vagy ha majd nem ő, akkor mi.
-Komolyan?-kérdeztem tőle meghatódva.
-Igen.
-És a szüleid? Mi van, ha nem engednek el?
-Hidd el, hogy el fognak engedni. Ha meg nem engednek el, akkor mondom, hogy megszökök.
-Miattam ne kapj össze a szüleiddel, még megharagszanak rám.
-Mikor jössz?
-Anyuék még nem tudják, szóval lehet, hogy majd csütörtökön egyedül visszamegyek összepakolni, elbúcsúzni, satöbbi. És majd nem tudom, hogy mikor jövök vissza Angliába, mert Lizzyt is ki szeretnem hozni. De ahhoz el kell vinni orvoshoz, meg az egyéb ilyen elintéznivalók. És jó lenne Saciékkal is találkozni.
-Értem. Kimenjünk majd eléd?
-Megtennétek? Az nagyon jó lenne! Köszi.- mosolyodtam el, habár ezt ő nem láthatta.- akkor majd meg hívlak, de szólok anyáéknak is. Puszi!
-Szia! Puszi, szeretlek!- mondta, majd letettük. Hogy ehhez mit fognak majd anyáék szólni, azt nagyon nem tudom, és remélem, hogy örülni fognak neki.

*Anne szemszöge*

Miután befejeztük a tanácskozást, Lily elvonult telefonálni. Mi odamentünk hallgatózni, de nem sokat értettünk belőle, gondolom én magyarul beszélt. Apropó, ha már itt tartunk, megtaníthatna. Mármint magyarul. És jó lenne találkozni a nagyszüleimmel is. Majd megkérdezem Lily-t. Hallottuk, hogy befejezte a beszélgetést, ezért elmentünk az ajtó elől, le a nappaliba. Lily is lejött, és így szólt:
-Az a helyzet, hogy ezt el kell mondanom a szüleimnek, úgyhogy én most mennék.
-Figyelj Lana, beírjuk a telefonszámainkat a telefonodba, hogy tudjunk kommunikálni!- mondta az egyébként nem rossz ötletet a barátom.
-Rendben, nekem az is jó, ha leírjátok egy lapra, majd beírogatom én. Meg az gyorsabb, ha leírjátok. Én is leírom az enyémet.- na, ez még jobb ötlet, mint Louis-é.  Lily gyorsan lefirkantotta a számát egy lapra, és lerakta a nappaliban az asztalra. Mi is gyorsan leírtuk, majd odaadtuk neki, ő pedig elrakta a táskájába. Felhívta az anyukáját, hogy hazamegy, és hogy nem kell érte jönni, mert hazavisszük. Itt kérdőn nézett ránk, de mi rábólintottunk. Mondtam Louis-nak, hogy kapja össze magát, mert megyünk. Felkapta a kocsikulcsot, és a garázs felé indultunk. Lily elköszönt a többiektől, majd utánunk jött.

Hamar visszaértünk a hotelhez, az egész utat szótlanul töltöttük el. Mielőtt kiszállt volna, sok sikert kívántunk neki. Remélem megértőek lesznek a szülei.Hazamentünk, és belépve a lakásba óriási rumli fogadott. Minden tiszta tejszínhab, sajtfonál (tudjátok, amit ilyen flakonból fújnak ki-szerk. megj.), ketchup, mustár és majonéz volt. Abban a 30 percben hogy voltak képesek ekkora rumlit csinálni? Mondjuk nekünk se kellett több, egyből beszálltunk a "háborúba". A két hadsereg a következő volt: Liam, Harry és Zayn volt az egyikben, ők voltak a Armyn (hARry, liaM, zaYN-szerk.megj.), és voltunk mi, Niall, Lolo, Louis és én. Nekünk nem volt nevünk, mi csak hősiesen harcoltunk.

A harc közben Louis egyszer csak felkapott a vállára, felvitt a szobájába, miközben ezt kiabálta:
-A hölgyeményeknek veszélyes a háborús övezet, kérjük ezért a drága hölgyeket, hogy hagyják el a frontot és vonuljanak az óvóhelyre!- Ezt Niall is meghallotta - mondjuk ki nem? Louis úgy ordított, hogy szerintem még az USA-ban is hallották.- és Lorit a vállára kapta ő is, majd felhozta a barátnőmet ide, Louis szobájába.
-Maradjanak itt, még véletlenül se merészkedjenek ki a csatatérre!- búcsúztak el tőlünk, Louis egy kacsintás kíséretében. Lori felé fordultam, és elkezdtem faggatni.
-Na, és milyen Niallel járni?
-Olyan jó! És végre van valaki, aki szintén szeret enni!- nem említettem volna? Lori képes 3 óránként megéhezni, akárcsak a csapatunk másik szöszi tagja. Perrie nem, mert ő lila. Szóval ez a jelző Lorira és Niallre érvényes. Amikor otthon, Doncasterben voltunk, néha már az idegeimre ment a folytonos nyavalygásával, és volt úgy, hogy annyira felidegesítettem magam, hogy szegénynek leüvöltöttem a fejét. Ne nézzetek így rám, rohadt idegesítő tud lenni, ha csak azt hallgatod 2, legrosszabb esetben 3 órán keresztül, hogy "jaj, olyan éhes vagyok! Mikor lesz már végre ebédszünet?".
-És mi történt az éjszaka?- kérdeztem tőle.
-Kellett volna valaminek?- kérdezte elpirulva.- Egyébként nem gondolod, hogy valami színesebb frizura kéne?- ahá, tereli a témát. Cseles. De úgyis megtudom, amit szeretnék, kitartó vagyok. Legrosszabb esetben addig nyavalygok neki, amíg annyira ideges nem lesz, hogy magától elmondja. Megvannak a módszereim.
-Ejnye Lori, ne térjünk el az eredeti témától! Szóval?
-Ugye jól sejtem, hogy addig nem szállsz le rólam, amíg nem mondom el?- kérdezte egy nagy sóhajtás közepette.
-Igen, jól sejted.- vigyorogtam rá. -Szóval?- nyújtottam el hosszan az 'ó'-t.
-Hát... Szóval... Ajj, na megtörtént.- mondta pipacsvörös fejjel. Ha nem volt vörösebb.
-Amúgy tudtam, csak tőled akartam hallani.- röhögtem ki kedvesen. Sajnos tudja a gyenge pontom. Ami köztudottan az, ha az oldalamat csikizik. Olyankor visítok, rugdosok, csapkodok, kiabálok és próbálok kiszabadulni a 'támadóm' kezei közül. Szóval Lori gonosz vigyorral az arcán közeledett felém. Én elkezdtem hátrálni, de sajnos ott volt Louis ágya, ráestem, Lori pedig elkezdett csikizni. Visítottam, rúgkapáltam, csapkodtam, de Lori nem tágított. Visításomra a fiúk is felfigyeltek és szó szerint betörtek a szobába.
-Mi a fene folyik itt?- kérdezte Zayn, majd amikor meglátta, hogy Lori csikiz, ő is beszállt, és segített Lorinak csikizni, míg én Louishoz fordultam segítségért:
-Louis, kérlek szedd le rólam ezt a két állatot!- kértem a barátomtól, aki volt olyan rendes, és helyrerakta a 'támadóim'. Aztán csörgött a telóm. Lily volt az. Ezek szerint befejezték a beszélgetést.

*Lana szemszöge*

Amikor kiszálltam Louisék kocsijából, kicsit ideges lettem és féltem, hogy mit fognak ehhez anyáék szólni. Bementem a hotelbe, majd megnyomtam a lift hívógombját, ugyanis nem vagyok annyira hülye, hogy felgyalogoljak a 12. emeletre. Türelmetlenül vártam a liftet, majd meg is jött nemsokára. Megnyomtam a 12. emeletre vezető gombot, az ajtó becsukódott, majd elindult a szerkezet. Minél közelebb értem a célomhoz, annál idegesebb lettem. Majd megérkezett a mi emeletünkre. Mivel mindenki 'otthon' volt, ezért csak bekopogtam a szobába. Olyan ideges voltam, mint még soha. Izzadt a tenyerem, de közben jéghideg volt, melegem volt, levert a víz és a hasam görcsbe rándult. Ilyet még a középfokú angol vizsga és a töri tézék előtt sem érzek, pedig azok nagyon nehezek szoktak lenni.

Bekopogtam a lakosztályunkba, apu nyitott ajtót. Bementem, és jó gyerek lévén levettem a cipőmet. Apu már visszament a nappaliba, anyu és hugi is ott ült a kanapén, amikor beléptem. Megálltam előttük, mintha felelnék és elkezdtem a mondandómat:
-Szóval, az a helyzet, hogy a fiúk menedzsere, Paul hallott engem Lorival és Anne-el énekelni, és összeálltunk egy bandába.- mondtam a végét már összeszorított szemmel. Nem szólnak egy szót sem. Most vagy nagyon örülnek, vagy nagyon dühösek vagy csak egyszerűen sokkot kaptak. Kinyitottam résnyire a szemem, és mind a három érzelem tökéletesen látszódott a családom tagjain. Anyu dühös, apu sokkos állapotban, hugi pedig teljes extázisban volt.
-Ú, akkor híres leszel?- kérdezte csillogó szemekkel.
-Igen, úgy néz ki.
-Bizony, néz ki. De csak néz ki, mert hogy te biztos nem leszel holmi színpadon ugráló popsztárocska, az biztos!- mondta anyu olyan dühösen, amilyennek még sosem láttam. Könnybe lábadt a szemem. Minden álmom az volt, hogy egyszer híres lehessek. És most csak úgy hopp, az ölembe hullt egy hatalmas lehetőség, de ha anya nem engedi, akkor ennek az álomnak annyi.
-Andi, ez volt az álma! Most csak úgy adatik neki egy lehetőség, és te megtiltod neki? Felelősségteljes lány, tud magára vigyázni, nagyon jól beszéli a nyelvet, ráadásul Anne is ott lenne vele mindig.
-Ezt beszéljük meg. Mindjárt jövünk. -mondta anyu nekem és huginak. Felkaptam a telefonom és hívtam Anne-t. Két kicsöngés után fel is vette.
-Szia! Mit szóltak a szüleid?- vágott egyből a közepébe.
-Szia! Apu és hugi örült neki, de anyu...
-Mondd azt, hogy megengedte.
-Most beszélgetnek apával, és félek, hogy nem engedi meg még a beszélgetésük után sem.- Könnyek gyűltek a szemembe. Megint.
-Ajj. Odamegyünk. Hányadik emelet, hányas szoba?
-Anne, nem kell idejönni.- ijedtem meg nagyon. Ha idejönnek, lehet hogy anyu megharagszik rám. És akkor végképp búcsút mondhatok Angliának, az unokatesómnak és az álmomnak.
-De kell. Na, hányadik emelet, hányas szoba?
-12. emelet, 126-os szoba.
-15 perc múlva ott vagyunk.- mondta, vagyis inkább hadarta, és lecsapta a telefont. Még mindig egy helyben álltam, a telefon pedig még zúgott a fülembe. Végül leengedtem a kezem a fülem mellől és lezártam a telefonom.

Csak bámultam magam elé, amikor kopogást hallottam. Ezek tényleg idejöttek. Gyorsan felpattantam, és kinyitottam az ajtót. Ott állt az öt fiú, Lori és Anne is.

-Sziasztok! Gyertek be.- Nyitottam ki teljesen az ajtót, hogy be tudjanak jönni.

-Lana, kivel beszélsz?

-Senkivel!- kiabáltam a válaszom anyu kérdésére. -Ti most komolyan idejöttetek, hogy összevesszetek a szüleimmel?- sziszegtem kicsit mérgesen, hiszen nem kell nekem az, hogy összekapjanak.
-Lana, most már te is közénk tartozol. Nem hagyhatunk cserben.- mondta Lori.
-Oké, én azt értem, de nem biztos, hogy itt hagynak veletek, ha most összevesztek velük. Így is kérdéses. Apu most próbálja anyut rávenni, de anyu makacs.- hajtottam le szomorúan a fejem.
-Majd mi megtörjük.- mosolyodott el Louis.
-Nem hinném.- motyogtam magyarul. A többiek furán néztek rám, de én csak legyintettem. Bejöttek a lakosztályunkba, és körülnéztek.
-Jó kis hely ez.- mondta Niall.
-Szerintem is.- válaszoltam neki, majd eszembe jutott a húgom. Basszus, remélem nem ment be anyuékhoz és árulkodik, hogy vannak itt. Szerencsémre ugyanott és ugyanúgy ült, ahogy ott hagytam.
-Hugi, ő itt Anne, az unokatesónk- mutattam Anne-re. Erre elkerekedett a szeme, majd Anne-hez rohant és megölelte. Anne-t először meglepte, de utána lehajolt hozzá, és megölelte.- Mellette Lori áll, a barátnője, Anne mellett a kék szemű barna hajú fiú...
-Igen, tudom, Louis.- vágott félbe. Na igen, nekem ő, mármint Louis, és Niall a kedvencem a bandából, és igen sokat beszéltem neki a bandáról.
-Akkor gondolom azt is tudod, hogy ki áll Lori mellett.
-Persze. Niall. - mondta a nevét természetesen rosszul. Szegénynek mindig rosszul mondta a nevét, mindig 'Niall'-t mondott 'Nájöll' helyett. Ezen persze elkezdtek nevetni a többiek, mire anyu és apu kijött a szobájából. Torkunkra forrt a nevetés, én pedig falfehér lettem. Ajjaj.
-Mi ez a nevetés? És ti kik vagytok?- kérdezte anyu, miközben Zayn-re, Harry-re, Liam-re, Niall-re és Lorira mutatott. Anne-t és Louis-t pedig ismerte.
-Csókolom, Mr. és Mrs. Szabó!- köszönt nekik Louis, még jó, hogy volt ennyi lélekjelenléte. Erre a többiek is észhez tértek, és köszöntek a szüleimnek.
-Szóval?
-Csak azon nevettünk, hogy hugi hogy mondja ki Niall nevét és Lori velem van egy bandában, Niall, Liam, Harry és Zayn pedig Louis-val.
-Értem. Szóval megbeszéltük apáddal a dolgokat, és úgy döntöttünk...

*Louis szemszöge, még Lana hívásakor*

Anne felvette a telefonját, és mindenféle kertelés nélkül megkérdezte:
-Szia! Mit szóltak a szüleid?- a válaszát sajnos nem hallottuk, de Anne lefehéredett. Ez nem kecsegtet sok jóval.
-Mondd azt, hogy megengedte.- Lana válaszolt neki, mire a barátnőm a tenyerébe temette az arcát. Hirtelen felkapta a fejét, gondolom kitalált valamit.
-Ajj. Odamegyünk. Hányas emelet hányas szoba?- a vonal túlsó végéről tiltakozást hallottunk, de Anne még egyszer megkérdezte, erre nagy valószínűséggel választ is kapott, és gyorsan elhadarta a telefonba:
-15 perc múlva ott vagyunk.- és lecsapta a telefont, majd ránk nézett:
-Nyomás, indulunk. Egy kocsiba nem férünk el, ezért az egyik kocsiban van Louis, ő vezet, Lori, Niall és én megyünk vele, a másikat Harry vezeti, a többiek értelemszerűen vele mennek. Kérdés?- nézett körbe rajtunk. Mivel senki nem kérdezett semmit, ezért el is indultunk. Én mentem elől a hotelhez vezető úton, hiszen én már jártam itt.

Mikor megérkeztünk, kitörtünk a kocsiból és a lifthez rohantunk. Nem néztek minket hülyének, á, dehogyis. Mindennap szoktak itt rohangálni érett felnőttek. A liftbe sikerült mindannyiunknak beférni, és Anne megnyomta a gombot. Mikor felértünk, már nem futottunk, csak siettünk. Anne megállt a 126-os szoba előtt és bekopogott. Lana nyitotta ki az ajtót.
-Sziasztok! Gyertek be. -nyitotta szélesebbre az ajtót, hogy be tudjunk jönni. Az anyukája kérdezett valamit, gondolom azt, hogy ki van itt, és mivel nem jött ki, ezért azt válaszolhatta, hogy senki. Aztán felénk fordult és mérgesen sziszegte:
-Ti most komolyan idejöttetek, hogy összevesszetek a szüleimmel?

-Lana, most már te is közénk tartozol. Nem hagyhatunk cserben.- mondta neki Lori.
-Oké, én azt értem, de nem biztos, hogy itt hagynak veletek, ha most összevesztek velük. Így is kérdéses. Apu most próbálja anyut rávenni, de anyu makacs.- hajtotta le szomorúan a fejét.
-Majd mi megtörjük.- mosolyodtam el. Motyogott valamit az orra alatt, mire mi furán néztünk rá, de elintézte egy 'nem-érdekes' típusú legyintéssel. Aztán felkapta a fejét és berohant a nappaliba.

Bementünk utána és megálltam Anne mellett. Lana elkezdett neki valamit magyarázni, és csak a neveket értettem, először Anne-t mutatta be. Mondhatott még valamit, mert a kislány szeme elkerekedett, majd odafutott Anne-hez és szorosan megölelte. A barátnőm először meglepődött, de miután felocsúdott, visszaölelte. Aztán Lorit mutatta be, majd a kislány közbevágott és az én nevemet mondta (meg kell jegyeznem, hibásan, de ilyen kicsi lány nem hinném, hogy tud angolul). Aztán Lana kérdezett tőle valamit, amire Niall neve volt a válasz. Olyan aranyosan mondta, de hibásan, hogy elkezdtünk rajta nevetni. Viszont ezt a szülők meghallották, és kijöttek. Torkunkon akadt a nevetés, és Lana elég észrevehetően lefehéredett.
-Mi ez a nevetés? És ti kik vagytok?- kérdezte az anyukája, miközben Zayn-re, Harry-re, Liam-re, Niall-re és Lorira mutatott, Anne-t és engem pedig ismert már.
-Csókolom, Mr. és Mrs. Szabó!- köszöntem nekik. Látva a többiek leblokkolását, úgy éreztem, ez szükséges volt, mivel hirtelen feleszméltek és köszöntek ők is.
-Szóval?- kérdezte Lana anyukája felhúzott szemöldökkel. Mit ne mondjak, Lana anyukája ilyenkor ijesztőbb, mint a sajátom, pedig anyu ha bepöccen... ember legyen a talpán, aki olyankor meg tud mellette maradni.
-Csak azon nevettünk, hogy hugi hogy mondja ki Niall nevét és Lori velem van egy bandában, Niall, Liam, Harry és Zayn pedig Louis-val.
-Értem. Szóval megbeszéltük apáddal a dolgokat, és úgy döntöttünk...


Szóval ennyi lenne rész. Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam és hogy ennyire nem történik benne semmi, pedig egy csomót ültem felette! Tényleg ne haragudjatok. Megpróbálom majd a következőt izgalmasabbra! Mit gondoltok, mi lesz Lana szüleinek a döntése? És még egyszer sajnálom, rossz vagyok :( azért remélem tetszik :) komikat, pipálgatásokat továbbra is várok ;) Puszi!

Snowflower
xx