Chapter 15: The decision

*Lana szemszöge*

-Értem. Szóvel megbeszéltük apáddal a dolgokat, és úgy döntöttünk... hogy itt maradhatsz, de csak ha minden hónapban egy hétvégére hazajössz és legalább kétnaponta felhívsz minket.- Vííí! Ezt ugyan Virág szokta mondani a Szent Johanna Gimi-ből, de erre a helyzetre nem tudok mást mondani. Itt maradhatok Londonban, itt maradhatok Londonban, és nem folytatom tovább, mert elmúltam 5 éves. De azért lazán levágtam egy örömtáncot. A többiek meg csak néztek. Szerintem leesett nekik, hogy nem vagyok normális. Aztán leálltam, és anyuékhoz fordultam:
-Kihozhatom Lizzy-t? És Máté kijöhet velem?
-Igen, kihozhatod Lizzy-t, de csak mert nem akarom, hogy az történjen, mint a múltkor.- Na igen. Egyszer el kellett mennem egy verseny miatt külföldre egy hétre. Lizzy egy falatot nem evett. Végül úgy sikerült rávenni, hogy anyuék a füléhez tették a telefont, én pedig beszéltem hozzá. Amikor anyuék visszahívtak, beszámoltak arról, hogy 2 konzerv kutyakaját evett meg egy ültő helyében. Így, hogy senki nincs otthon, jobban viseli, legalábbis a szomszédok szerint.
-Az meg, hogy Máté kijöhet-e veled, az nem tőlem, hanem a szüleitől függ.
-Rá tudnátok venni őket?- néztem rájuk bociszemekkel. Ez mindig bejön náluk. Szerencsére. Anyu egy hatalmasat sóhajtott.
-Igen, megpróbáljuk.
-Köszi anyu!- ugrottam a nyakába. -És ha hazamegyek pénteken, és visszajövök az utána lévő csütörtökön, az úgy jó?
-Ha neked jó, akkor nekünk is. Máté szüleivel pedig beszélünk majd.- mondta Anyu. Jut eszembe, a többiek ebből semmit nem értettek, mert anyu csak a döntésüket jelentette be angolul, aztán én automatikusan átváltottam magyarra, szóval gyorsan vázoltam nekik a helyzetet. Viszont azt nem tudom, hogy megengedik-e, hogy egy kutya is legyen a lakásban, ezért gyorsan megkérdeztem. Természetesen igent mondtak, de jobb megkérdezni, mint váratlanul beállitani egy kutyával és aztán derüljön ki, hogy valamelyikük allergiás rá, és kitegyék a szűrét.

*Pénteken már a reptéren*

Anyuék kihoztak, de nem viszek haza semmit, hiszen úgyis visszajövök. Szóval csak egy kistáskám volt, ellenben a többiekkel. Igen, a fiúk is és a lányok is hazajönnek velem. Azt mondták, hogy nem csinálnának semmit, szerintem pedig csak próbáról lógnak ezzel az ürüggyel. Na mindegy, legalább nem leszek otthon egyedül. Az már kérdéses, hogy hol fognak aludni, de majd megoldom. Végülis van egy felfújható kétszemélyes és két darab egyszemélyes matrac, és van két sima matrac, plusz anyuék franciaágya és hugi ágya. Ez ha jól számolom, 9 embernek elég, és mi velem együtt vagyunk 8-an, szóval a két felfújható egyszemélyes matrac nem kell, mert az- tapasztalatból tudom- nagyon kényelmetlen. A kétszemélyes felfújható nem annyira, a másik két matrac pedig anyuék régi matracai, de nincsenek rossz állapotban, és azok kényelmesek.

Anyu megölelgetett, mielőtt becsekkoltam volna, de mondtam neki, hogy nem a világ végére megyek örökre, csak haza hat napra. A többieket is megtaláltam, szóval ment a hangoskodás és a hülyülés, amíg nem szóltak, hogy fel lehet szállni a gépre. Mellém Zayn került, a Louis-Anne és Niall-Lori párosítás az evidens volt, és kizárólagos alapon már csak a Liam-Harry párosítás maradt. Zayn-nel jól elbeszélgettünk azalatt a két- két és fél óra alatt, amíg a levegőben voltunk. Sok mindent megtudtam róla, például azt, hogy nem sokan tudjak róla, de a rosszfiús külső mögött egy idegenek előtt visszahúzódó és csendes művészlélek lapul. Igen, művészlélek, mert elmondása alapján nagyon szeret rajzolni. Megkértem, hogy mutassa majd meg egypár rajzát, és örömmel mondott igent. Ő is megtudott rólam apróbb dolgokat, például hogy szeretek írni, vagy hogy minden álmom, hogy lehessen egy saját lovam, vagy hogy szeretek rajzolni, de embert annyira nem, inkább lovakat tudok jobban rajzolni, és azt jobban is szeretek. Szóval ilyen lényegtelen dolgokkal untattam, de úgy láttam, figyelt rám. Van egy olyan érzésem, hogy most rengeteg directioner, főleg Mrs. Malik lenne a helyemben. Ugyan én is szeretem őket, sőt, kedvenc bandám, de annyira nem vagyok elvetemült, hogy mondjuk naponta küldenek nekik ezer meg ezer tweetet, hogy visszakövessenek, néha-napján küldök nekik egyet. Meg például csomóan utálják a barátnőiket, merthogy 'elveszik' a 'férjüket'. Na, én őket nem hívom directionernek. A másik kedvenc directioner 'típusom', aki azt mondja, hogy hú, mekkora directioner, de pl. Louis nevét nem tudja rendesen kiejteni, vagy Niall-ét. Ilyen directioner számára úgymond alapvető dolgot. De most nagyon elkalandoztam, inkább visszatérek a földre, már ha levegőben szabad ilyet mondani.

Aztán bemondták, hogy megkezdjük a leszállást, csatoljuk be az öveinket. Végre itthon! Mármint... ezt most nem azért mondom, mert rossz volt Angliában, sőt, nagyon jó, de az elkövetkező pár hétben/hónapban/évben ott fogok élni. És végre láthatom Mátét. És Sacit, Lillát, mamáékat, és a kedves állataimat, Lizzy-t, mamáék kutyáját, Tücsit és a kedvenc lovaimat, Móricot, Mirtillt, alias Mucit és Angyalt. A gép nagy huppanással földet ért és megállt. Mindenki egyből elkezdett leszállni a gépről, de mi meg fent maradtunk egy kicsit, vártuk, hogy a tömeg elmenjen. Leszállva a gépről előkaptam az Ace-m, és felhívtam Mátét, hogy hol vannak. Azt mondta, hogy forduljak meg, és letette. Megfordultam, és ott állt teljes életnagyságban, kezeit ölelésre nyitotta. Odaszaladtam hozzá és szorosan megöleltem. Oké, tudom, olyan mintha egy filmben lennénk, de miért ne lehetne ez a valóság? Egyébként is, egy csomó filmet megnéztünk együtt. Felnéztem zöldes-kékes szemeibe, amiben ott csillogott a szeretet és a viszontlátás öröme. (na jó, ez tényleg nyálas lett, bocsi :) :/- szerk.megj.) Megcsókoltuk egymást és odavezettem a többiekhez minden tiltakozása ellenére. Megálltam a többiek előtt, vagyis bocsánat megálltunk, és elkezdtem a bemutatást:
-Szóóóval, ő itt Máté. Máté ők itt Louis, Anne, Loretta alias Lori, Niall, Liam, Harry és Zayn.
-Sziasztok!
-Helló!
-Na, most, hogy már tudjátok egymás neveit, mehetünk?- kérdeztem tőlük.
-Persze, kíváncsiak vagyunk már!- mondták, majd elindultunk.
Egy bő óra múlva már otthon voltunk. A többiek csodálkozva néztek ki a kocsi ablakán.
-Azta! Ilyen Magyarország?
-Hát, nem mindenhol, van alföld és hegységek is, de mi most a dombok között leszünk.- mondtam nekik. Pont ekkor fordultunk be az utcánkba. Megálltunk a házunk előtt, ami az ötös szám alatt volt megtalálható. Előszedtem a kulcsokat a táskámból, amit elkértem anyuéktól. Kinyitottam a nagykaput, hogy be tudjanak állni a kertbe. Lizzy egyből hozzám szaladt, én pedig megdögönyöztem egy kicsit, hiszen nagyon régen láttam.

Miután beálltak, kiszedtük a csomagokat a kocsiból, és behordtuk őket az előszobába. A fiúk egyből felfedezőútra indultak, minket lányokat meg otthagytak a csomagokkal. Na kösz szépen. Egyedül Máté maradt itt velünk.
-Hova vigyük a bőröndöket?- kérdezte Lori.
-A húgom szobájába vigyük szerintem.- mondtam nekik és megragadtunk egy-egy koffert. Mennyi cuccot pakoltak ezek össze? Megnéztem, hogy kinek a bőröndjét húzom magam után. Zayn. Oké, és miért ilyen nehéz?
-Zaaaayn! Mi van a bőröndödben, hogy ilyen nehéz?!- kiabáltam, mert ki tudja, hol van. Így legalább meghallja. Legalábbis remélem.
-Csak alapvető dolgok! Mint például hajzselé, tükör, fésű és egyéb ilyenek!
-Azért ruhát hoztál?!- kérdeztem vissza.
-Nagggyon vicces!- ironizált.- Persze! Miért ne hoztam volna?!
-Mert nem fér be a sok hajformázó cucctól?- kérdeztem kuncogva.
-Meg fogok rád sértődni!
-Inkább segíts, mert le fogok esni a lépcsőről.- mondtam neki, és milyen meglepő, le is estem. Mondjuk nem voltam a lépcső tetején és le van szőnyegezve a lépcsőnk, de azért fájt. A nagy dübörgésre a többiek is odajöttek, és aggódva néztek rám.
-Jól vagy?
-Persze. Estem én már le erről a lépcsőről, amikor kicsi voltam, és nem volt leszőnyegezve.- Hát igen. Az úgy volt, hogy körülbelül 3-4 éves lehettem. Szilveszter volt és anya barátnője és a családja átjött hozzánk. Anya barátnőjének van egy velem körülbelül egyidős fia. Együtt játszottunk, és én vittem fel chipset egy tálban, de a lépcső tetején megcsúsztam, és legurultam a lépcsőn. (ez tényleg megtörtént velem!-szerk.megj.) Először a chipses tál érkezett le, utána én.
-De biztos jól vagy?
-Persze, mondtam már. Meg egy lépcsőről legurulni sem annyira veszélyes, mint leesni egy vágtázó lóról.- Na, akkor ezt is elmesélem. Körülbelül 3 éve lehetett. Kimentünk terepre lovagolni, és vágtázásnál nagyon gyorsan mentünk, és akkor még tapasztalatlanabb voltam, és éreztem, hogy valami itt nem lesz jó. Túl gyorsan mentünk és nem bírtam visszafogni a hátasomat. Ezzel még nem lett volna semmi baj, ha nem közeledett volna felénk egy kihajló ág. Ráhajoltam a lovam nyakára, de ő pont az ág alatt bakolt ki (a két hátsó lábával kirúg hátra-szerk.megj.). Én meg oldalra estem, bele a bokorba, az oldalamra. Úgy megzúzódott a combom, hogy csak bicegni tudtam 1,5 hónapig. (ez is megtörtént velem!-szerk.megj.) Szóval a többiek aggódva figyeltek én meg a lépcsőfordulóban ültem. Aztán megállapították, hogy tényleg nincs semmi bajom, és mentek volna el. Volna. De megindult lefelé Zayn bőröndje, én meg hiper-űrsebességgel felálltam és elmentem onnan. Még épp időben, mert egyébként agyonnyomott volna.
-Zayn, mielőtt megint leesek a lépcsőről és a bőröndöd leveri a falat, kérlek vidd fel! Én még egyszer meg nem próbálkozok vele!- Erre lejött a bőröndjéért és felvitte. És nem lett semminek és senkinek se baja. Még volt 3 bőrönd hátra, de azt a tulajdonosaik felvitték. Aztán jött a nagy dilemma: mit csináljunk? Felvettettünk mindent: tévézzünk, nézzünk várost, menjünk ki napozni, menjünk el az Aquaparkba, valahogy mindig volt olyan ötlet, hogy valakinek ne tetsszen. Aztán eszembe jutott valami:
-Miért nem megyünk lovagolni?- A többieknek tetszett az ötlet, szóval felhívtam a lovasoktatómat, Tamást, hogy kimehetnénk-e. Azt mondta, hogy nyugodtam, terepre is kimehetünk, de legyen nálunk telefon. Felöltöztem a lovaglós ruhámba, a többieknek meg szóltam, hogy mehetünk. Lizzy is jött velünk. 15 perc alatt kiértünk a lovardába, én pedig azon gondolkoztam, hogy kinek melyik lovat adjam terepen. Végül ez lett az elosztás:

Én - Angyal

Angyal - Lana

Anne - Csalfa

Csalfa - Anne

Lori - Muci

Mirtill, avagy Muci -Lori

Louis - Dani

Dani - Louis

Niall - Nózi

Nózi - Niall

Harry - Katreen

Katreen - Harry

Zayn - Bogó

Bogó - Zayn

Liam - Móric

Móric - Liam

Próbáltam magasság és lovaglástudás alapján elosztani a lovakat, nagyjából sikerült is. Csalfa kicsit makacsabb, de Anne tud lovagolni, úgyhogy nyugodt szívvel rábíztam. Danit visszalehet fogni, bár kell hozzá egy kis erő, így Louis-é lett, Nózi, Móric, és a többi ló pedig nyugodt, szóval velük nem lesz baj. Maximum Móriccal, hiszen ő folyton enne, de Liam biztos megoldja. Segítettem felszerelni a lovakat a többieknek, és felszállni is, és én is gyorsan elkészültem, Fütyültem Lizzynek, hogy jöjjön, aztán megcsináltam a sorrendet. Én megyek elől, utánam Anne, majd Louis, Niall, Lori, Harry, Liam és Zayn.

Már vagy fél órája mehettünk és beszélgethettünk, amikor kiértünk a mezőre. Itt szoktunk vágtázni, szóval hátraszóltam, hogy vágtázunk. Beugrattam Angyalt, és szépen kereken galoppozott. Megbízok annyira benne, hogy a nyakába dobtam a szárat és kitettem oldalra a kezemet és hagytam, hogy a ló mozgása és a szél simogatása ellazítson. Ha tehetném, all day all night vágtáznék. Végül elértünk a mező végére és felvettem a lovamat. Hátrafordultam, és úgy láttam, hogy a többiek is élvezték. Végül is, ki ne élvezné a szabadságot? Vagy legalábbis annak az érzését. Csak szabadon szállni, érezni a szelet és a másik élőlényt. Felemelő és megnyugtató érzés. És úgy érzed, hogy csak szállsz. Repülsz. Nincs semmi gondod és elfelejtesz mindent. Aztán végül 'leszálltam' a földre. Innentől már csak ügetgettünk és sétáltunk. Minden rendben ment. Senki nem esett le, Móric sem akarta kirántani Liam vállát (és felzabálni mindent). Visszamentünk, visszaápoltuk a lovakat és kiraktuk őket a karámba. Lizzy még futott egy kört, aztán jött velünk. Otthon mindenki gyorsan lezuhanyzott, hiszen ha nem is érzed, de a lovaglás azért fárasztó tud lenni. És utána jött az este érdekes része. Ki hol és kivel alszik. Ugye a két pár (Lori - Niall, Anne - Louis) az evidens volt, én ugye a saját ágyamba, és most már csak azt kellett eldönteni, hogy ki alszik a két matracon és húgi ágyában. Itt robbant ki a vita. Harry is és Zayn is Nita ágyában akart aludni. Végül Liam egyszerűen lerendezte őket, így a fél órás vitának semmi értelme nem volt.
-Én alszok azon az ágyon, és kész! Így nincs vita. Pont. Téma lezárva.- Ööö, Liam kicsit unhatta már a vitájukat, hogy így rájuk dörrent. Végül 11-kor mindenki elment aludni.

Másnap elvittem Lizzy-t a dokihoz. Nem volt semmi baja, úgyhogy nyugodtan utazhatok vele. Kértem tőle olyan igazolást, ami azt teszi lehetővé, hogy repülővel szállíthassam. Miután ezzel megvoltam, felhívtam Sacit és Lillát, hogy találkozhatnánk valahol. Végül megegyeztünk a cukrászdában. Azt mondták, fél óra. Együtt jönnek, mind a ketten szadaiak. Ja, nem mondtam? Én gödöllői vagyok, kb. 30   km-re van Budapesttől. Ez egy viszonylag csendes városka, már ha az autópályát, a vonatot, a hévet és a rengeteg buszt nem vesszük figyelembe. Meg a 3-as főutat. Amúgy a házban egyedül az én szobám néz az utca felé. És éjszaka mindent hallok. A kocsikat, a hülye állatokat, akik este szokták azt hinni, hogy egy rally-versenyen vannak, a buszokat, aminek a megállója közvetlenül a házunk előtt van, a főutat, a vonatokat, merthogy a vasúti híd ott van az utca végén, és a teherautók. A szomszéd srác bulijairól meg inkább nem beszélek. Annyit gondolkoztam, hogy el is telt az a fél óra. Lilláék is megjöttek, szóval bementünk a cukrászdába egy fagyiért, Lizzy-t addig kint hagytam. Én csokis keksz- sztracsi párosítást, Lilla citrom-csoki, Saci pedig menta-csoki párosítást evett. Kifizettük, majd kioldoztam Lizzy-t és elmentünk az Erzsébet-parkba sétálni és beszélgetni. Meglepődtek, amikor azt mondtam nekik, hogy kint fogok maradni Angliában és énekes leszek, mert ők soha nem hallottak engem énekelni. Sőt, senki sem hallott. Szomorúak voltak, de örültek is. Megbeszéltük, hogy majd mindig beszélünk és majd meglátogatnak. Mivel későre járt már az idő, ezért elköszöntem tőlük és hazaindultam. Mikor beléptem a házba, elképedtem.
-Mi. Történt. Itt?!


Sziasztok! Mint látjátok, itt az új rész, és most nem kellett több, mint 2 hetet várni rá, bár majdnem... Szóval. Remélem láttátok a blog előzetesét, csak nem kaptam semmiféle visszajelzést. Mint ahogy azt az előző bejegyzésben is említettem, kiraktam oldalra egy szavazást. Ez még most is tart, szóval szavazzatok! És sajnálom a késést, de remélem, tetszik :) Még egy apró infó: mindjárt 2000 lesz az oldalmegjelenítések száma, lehet, hogy lesz majd valami játék, még nem tudom. És néhány feliratkozónak örülnék, ahogy kominak és pipának is :) Puszi!
Nusii
xx

ui.: a lovakról én csináltam a képeket :)