Chapter 16: An unexpected journey

*Anne szemszöge*

Lily reggel elvitte a kutyusukat a dokihoz és még nem jött vissza. Mi pedig unatkoztunk, és elkezdtünk üvegezni. Oké, tudom, hogy ez már nagyon gyerekes, de nem a One Direction-nel! Ugyanis annyi fantáziájuk van (nem mellesleg nekünk Lorival is), hogy mindig változatosak a feladatok. Aztán valaki kitalálta, hogy lepjük meg őket, és fessük ki az előszoba falát valami mintásra. Akkor még jó ötletnek tűnt... Szóval az úgy volt, hogy Niall elment és vett zöld, sárga, piros és kék festéket. Csak nem figyelt oda és olyat vett, amit nem lehet könnyen lemosni. Mi meg persze mindenfélét ráfestettünk az alapból halványsárga falra, ami most már a szivárvány színeiben pompázott. Volt a falon szivárvány, mini-tájkép, portré. Mi is festékesek voltunk, ugyanis ilyenkor elkerülhetetlen, hogy ne festékezzük össze egymást. Legyen az véletlenül vagy direkt. Aztán hagytuk megszáradni a festéket, és a fiúk kitalálták, hogy frizbizzünk. Persze nem a kertben akartak, hanem a házban, ami két váza, egy virág és egy nagy kerámia köcsög halálát eredményezték. Ezt hogy fogják Lily anyukájának megmagyarázni, arról fogalmam sincs, de szerintem e felett már Lily se fog szemet hunyni. Valahogy eltelt a délután is, de az már nyugisabban. Most jön majd a feketeleves. Ebben a pillanatban betoppant Lily.
-Mi. Történt. Itt?!- kérdezte idegesen. Odamentünk, és óvatosan elkezdték a fiúk, akik ezek szerint félnek az unokatesómtól, bár nem csodálom. Elég ijesztően festett.
-Akkor megkérdezem még egyszer. Mi történt itt?
- Háát… az úgy volt, hogy üvegeztünk, aztán kitaláltuk, hogy biztos jó móka befesteni az előszoba falát, és Niall elment festékért, de olyat vett, amit nem lehet lemosni… - mondta Harry, és a végére becsukta a szemeit, előre félve Lily reakciójától.

- Oké. És hogy törtek össze a vázák, és a köcsög és hogy borult fel a virág?

- Az egy másik történet. Frizbizni szerettünk volna…

- És akkor miért nem a kertben tettétek?

- Mert az úgy nem izgalmas. Úgyhogy itt bent frizbiztünk és ennek lett az áldozata a virág, a köcsög és a vázák. - mondta neki bátran Louis.

- És ki fogja pótolni anyu vázáit, köcsögét és virágját és ki fogja lefesteni a falat? Merthogy én nem, mert nem én csináltam. Aztán ha nem találtok ilyet, és nem lesz ilyen színű a fal, akkor ti fogjátok anyunak elmondani. Hajrá! – A fiúk lázasan elkezdtek szörfölni a neten,hogy honnan tudnának ilyen színű festéket és dolgokat beszerezni. Végül is sikerült találni olyan színt és megvették. Azt írták, hogy ma kiszállítják. A vázákat és egyebeket nehezebb volt beszerezni, de azt is megtalálták viszonylag hamar, de azt nem tudják kihozni, úgyhogy azért el kell menni valami Békéscsaba nevű helyre. Ezt mondtam is Lily-nek, aki nevetett azon, ahogy kiejtettem a város nevét. Én úgy mondtam, hogy ’Bekeszkszaba’ , aztán Lily kiejtette helyesen. Ööö, merőben máshogy mondta, mint én. Na, szóval oda kell menni a vázákért. Milyen szerencse, hogy az anyai nagyszüleink a közelben laknak! Ezt mondtam Lily-nek is, aki nagyon megörült. 
- Hiszen akkor meglátogathatjuk a nagyiékat! - örvendezett az unokatesóm. Most esett le nekem is, hogy mit mondtam. Milyen régen láttam őket! Azt hiszem, utoljára 7 éves koromban láttam őket, amikor utoljára meglátogattuk Lily-éket és a nagyiékat. 
- Akkor megyünk majd hozzájuk is?- kérdeztem tőle. 
- Naná! Nem akarom kihagyni a látogatást, ha már úgyis a közelben leszünk! 
- És mikor indulnánk? 
- Szerintem úgy kéne, hogy hétfőn megyünk és szerdán hazajövünk, vagyis maradunk két éjszakát. Mama is örülni fog, és el tudok tőlük köszönni. 
- Rendben. Szóljak a fiúknak? 
- Nem kell, majd szólok nekik. Louis-val jól megvagytok? 
- Igen, köszi. És te Mátéval? 
- Köszi a kérdést, mi is megvagyunk. És hogy találkoztatok? 
- Hát ez viszonylag hosszú történet. Én egy suliba jártam anno Louis-val. Aztán egyszer, ha jól emlékszem 11.-ben év elején, biosz óra előtt nekem jött a folyosón és kiverte a kezemből a könyveimet. Segített összeszedni, és akkor belenéztem a szürkés-kék szemeibe. Elvesztem, már akkor éreztem.
- Azta. - Hát ennyi lenne körülbelül.


/Hétfőn, már a vonaton a nagyi felé/ 

Sikeresen eljutottunk a vonatállomásra, és most megyünk a nagyiékhoz. Louis-ék természetesen hozták a formájukat. Louis példának okáért odament minden utashoz és megkérdezte, hogy nem láttak-e véletlenül egy repülő rózsaszín elefántot, aminek különös ismertetőjegye hogy a bal mellső lila lábán egy répát hord. Erre a kérdésére értetlenül néztek rá. Na most két lehetőség van: vagy nem értették, hogy mit mondott, vagy nem akarták érteni. Vagy azt hitték, hogy beszívott. Mondjuk ez elmondható volt Niall-ról és Zayn-ről, akik nem füvet, hanem héliumot szívtak. Hogy honnan szereztek héliumos lufit, fogalmam sincs. Harry O, sole mio-t énekelt, Lori evett, Lily zenét hallgatott, Liam pedig próbálta fékezni a fiúkat, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Én pedig nemes egyszerűséggel csak nevettem rajtuk. Sajnos a jó kedvünk nem tartott sokáig, mert az egyik megállóban észrevettek minket a rajongók. Innentől fogva ment a bujkálás. Szétszakadtunk, de előtte megbeszéltük, hogy folyamatosan kontaktban leszünk. Nekem egy öreg nénikkel teli fülkébe sikerült bemenekülnöm. Ott aztán minden volt, csak nyugalom nem. A nénik (akik egyébként nem voltak rózsaillatúak, és még akkor finoman fejeztem ki magam) folyamatosan traktáltak mindennel, de én egy árva vakhangot sem értettem belőle, ezért csak a jól bevált 'mosolygok-és-bólogatok' módszert választottam és közben írtam Louis-nak egy S.O.S. - sms-t. 
Segíts! Öreg nénik itt papolnak nekem a...valamiről! Please, help me! 
Szerinted egy hiperaktív gyerekekkel teli fülkében jobb? - jött a válasz. 
Igen! Sokkal jobb, mint büdös nénikkel egy fülledt fülkében. Ráadásul izzadnak is, és mindig hozzámérnek! Brrr. - pötyögtem be a válaszom. Eközben kaptam egy másik üzenetet, mégpedig a göndör szinglitől. 
Téged is nyanyák traktálnak a mindenféle hülyeségükkel? - nagyot sóhajtottam, ezzel sajnos nem tettem jót szegény szaglóhámomnak, de most már mindegy. 
Igen, akkor látom, hogy nem vagyok egyedül. Zayn-ékről tudsz valamit? 
Zayn egy csapat fiatallal van, Liam egy rakat kisgyerekkel, gondolom táborozók, Lana tini srácokkal van egy fülkében, remélem, nem bántják, és Niall és Lori na vajon hol van? - kaptam a kérdésemre meg a választ. 
Csak nem a büfékocsiban? - Tipikus Niall és Lolo Komolyan, nem is ők lennének. Közben a lovagomtól is kaptam egy üzenetet: 
Akkor én tényleg jól jártam a hiperaktív gyerekkel :D - Ezzel egy időben Lily-től is kaptam egy sms-t, mi szerint a következő megállónál leszállunk. Összeszedtem a dolgaimat, és mire ezzel végeztem, pont meg is érkeztünk. A vonatról leszállva körbenéztem a többieket keresve. Meg is találtam őket, integettem nekik, hogy jöjjenek ide. 
- És akkor most merre? - kérdezte Liam. 
- Most elmegyünk a buszvégre és fogunk egy buszt Zsadányba. Mehetünk? - kérdezte Lana.- Irány Zsadány! - kiáltott fel. 

/ 1,5 óra utazás után, már majdnem Zsadányban/ 

- Ott vagyunk már? - nyávogott Niall. 
- Nem.
- Ott vagyunk már?
- Igen.
- Tényleg? - csillantak fel Lana válaszára a szöszke fiú szemei.
- NEM! De attól még nem érünk hamarabb oda, hogy folyamatosan ezt kérdezgeted!
- És most ott vagyunk már? - kérdezte a pakisztáni vonásokkal rendelkező fiú.
- Igen! - válaszolta az unokatesóm. Megállt a busz, valahogy lekászálódtunk róla, kiszedtük a csomagjainkat a csomagtartóból és elindultunk a nagyiék háza felé. Egy piros kapu előtt megállt az "idegenvezetőnk", és benyitott. Egy zsemleszínű labrador-golden retriever keverék kutyus száguldott felénk. Nekifutásból ráugrott Lanára, és ha Liam nem tartja meg hátulról, akkor biztos, hogy a kutya ledönti a lábáról.
- Tücsi, jól van, elég már! - nevetett Lana. A hangoskodásra kijött Mama is és Papa is, és amikor először megláttak, leblokkoltak, de utána nagyon megörültek.
- Jaj, de jó téged látni, Annie! - mondta Mama. Lana láthatóan meglepődött, mert magyarul kérdezett valamit Mamától.
- Mama, te mióta tudsz angolul?
- Liliánám, én mindig is tudtam angolul! - kacagott csilingelő hangon a mamánk. - És meddig maradtok?
- Csak szerdáig, mennünk kell vissza Angliába, mert egy bandában vagyunk mi, lányok! - mosolygott a csapatunk legfiatalabb tagja.
- De hisz ez nagyszerű! És kit tisztelhetünk a fiatal urak személyeiben?
- Louis Tomlinson a szolgálatára áll hölgyem! - hajolt meg kicsit bolond barátom Nagyi előtt.
- Üdvözlöm, uram! - vette Nagyi is az adást.
- Niall Horan a becses nevem! - vágta haptákba magát a szőke gyerek, és még tisztelgett is, mint a katonaságnál.
- Liam Payne. - nyújtotta a kezét, amit Mama el is fogadott.
- Harold Edward Styles, röviden csak Harry.
- Szervusz Harold Edward Styles, röviden csak Harry! - nevetett mama, és vele együtt mindenki.
- Zayn 'Tökéletes' Malik. - mutatkozott be a szépfiú is.
- És te, kedveském? - kérdezte Lolo-t.
- Loretta Parker. - mosolygott a barátosném.
- Oké, mindenki bemutatkozott, de most már ehetnénk? - kérdezte Niall, mire Lana is és én is egyszerre csaptuk meg, csak én hasba, Lana tarkón vágta.
- De ezt most miért kellett? - kérdezte fájdalmas arccal.
- Ilyet nem kérdezünk vendégségben! - sziszegtem az arcába. Tanuljon már meg viselkedni! Mindig a hasán jár az esze. Hihetetlen egy gyerek. Gyerek! Elvileg 18 éves felnőtt. Elvileg. Bár, ki tudja.

/Már szerdán, a buszmegállóban/


Nagyon hamar eltelt ez a két nap. Játszottunk a kutyával, beszélgettünk, csavarogtunk. Ott álltunk a buszmegállóban és búcsúzkodtunk. Legbelül szerintem mindenki tudta, hogy ide vissza fogunk még jönni.
- Szia Mama! Majd hívlak titeket, ha megérkeztünk! - ölelte meg Lana Mamát.
- Rendben, és vigyázz magadra!
- Ígérem. - Mindegyikőnk megölelte a nagyszüleinket, a fiúk Papával csak kezet fogtak. Közben megérkezett a busz is. Végleg elköszöntünk tőlük, és felszálltunk a járműre. Az úton megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a legjobban. Lolonak és Niall-nak a finom ételek, Zayn-nek a meseszép táj, a többieknek pedig az, hogy nyugodtan tölthettek el két napot.

Amikor beértünk Csabára, elmentünk abba a boltba, ahol azokat a tárgyakat lehetett megvenni, amiket eltörtünk.Ugyanis azokért jöttünk tulajdonképpen. A sikeres beszerzés után elindultunk a vonatállomásra, ahol megvettük a jegyeket és miután befutott a vonat, felcuccoltunk rá. A hazafele út nyugisan és rajongómentesen telt el. Hazaérve az előszoba fala már a régi, eredeti színében pompázott, mert mielőtt elindultunk volna Zsadányba, lefestettük. Így már csak az újonnan beszerzett dolgokat kellett elhelyezni, és a lakás máris úgy nézett ki, mint amikor idejöttünk. Most már csak egy dolgot kellett megoldani: meg kellett győzni Máté szüleit. Erre hazatértünk után egy nappal került sor.

Elmentünk Mátéékhoz, ott próbáltuk meggyőzni a szüleit. Először nehezen ment, de később végül is beadták a derekukat, de csak azzal a feltétellel, hogy sulikezdésre hazajön. Nem lehetünk telhetetlenek, ezért ezzel is beértük. Szóval Máté is összepakolt, másnap pedig mi is összepakoltunk, és a reptérre mentünk, ahonnan a gépünk háromnegyed óra múlva indul. Hatalmas szerencsénk volt, a rajongók nem kaptak el minket. A reptéren elvégzendő biztonsági és egyéb dolgok megcsinálása után körülbelül még 15 percet kellett várnunk arra, hogy be tudjunk szállni a gépbe. Másfél óra visszaút után a londoni Heathrow Airport-on kb. 2000 rajongó várt ránk. Amikor megláttak minket, elállták a mi (és mindenki más) útját. Itt vette kezdetét a két órás dedikálás és fényképezkedés. Szegény Máté meg volt ijedve, végig Lana mellett maradt, ahogy én Louis mellett. Mikor a tömeg eloszlott, hazafelé vettük az irányt. Otthon kipakoltunk, és a mai nap után fáradtan dőltek be a többiek az ágyba, kivéve Louis és én. Mi teljesen felpörögtünk, így elmentünk sétálni. Mindenféle beceneveket aggattunk egymásra. Ilyenek repkedtek, mint példának okáért: cukorborsóm, manócskám, életem kuglófjának egyetlen mazsolája, és még sorolhatnám tovább az ilyen neveket. Kisétáltunk a Temze partjára, ahol Louis megtanított kacsázni, merthogy azt eddig nem tudtam. Nem mintha most tudnék, de próbálkozásnak nem volt rossz. Szerintem. Louis szerint viszont borzalmas volt, amit műveltem, de csodálom azt a rengeteg türelmét, amivel tanított. Nem voltunk fáradtak, így megvártuk a napfelkeltét is.

Gyönyörű volt, ahogy a szürke eget a város mögül hirtelen előbukkanó nap aranysugarai megtöltik arany, narancssárga és rózsaszín színekkel. A fejemet Louis vállára hajtottam, ő pedig átkarolt. Meghitt pillanat volt, de mint mindig, ezt is megszakította valami. Vagyis pontosabban valaki, ugyanis Louis tüsszentett egyet. Ezen annyira kellett nevetnem, hogy a könny is kicsordult a szememből, Lou pedig a kék szemeivel szemrehányóan nézett rám, de mikor megcsókoltam kiengesztelésképp, a szemrehányást felváltotta a mohó vágy.
- Louis, majd este!
- Honnan tudtad, hogy mit szeretnék? - lepődött meg.
- Louis. Jobban ismerlek, mint a tenyeremet.

/Este, Louis szobája, Louis szemszöge/

Úgy döntöttünk Anne-el, hogy ma nálam alszik. Én már lefürödtem, ő pedig most zuhanyzik. Vagyis, zuhanyzott. Kilép egy szál törülközőben, és megindul az ágy felé, ahol a ruhái vannak és ahol én ülök egy pólóban és boxerban. Anne felveszi a bugyiját és egy hosszú pólót. Befekszik az ágyba, én lekapcsolom a villanyt és bebújok mellé. Próbálok elaludni, de nem megy, ma este különösen piszkos a fantáziám. Anne jár a fejemben egy nagyon koszos cipőben. Tudjátok, van az mondás (?), hogy: "ha már a fejemben jársz, legalább a cipődet vedd le, hogy ne piszkítsd be a fantáziám". Vagy valahogy így. Egyszerűen nem bírom magam visszafogni, a tesztoszteron elöntötte az agyam. Átölelem Anne-t, és érzem, hogy szaporább lesz a légzése és a szívverése is. Felém fordul; és hevesen megcsókol. Valahogy fölém kerül és ráül a csípőmre, de az ajkaink egy pillanatra sem szakadnak el egymástól. Megszabadít a felsőmtől, ahogy én is az övétől. Csókcsatánknak még nincs vége. Végül megszabadulunk az utolsó ruhadaraboktól. Másfél óra múlva kifáradva dőlök le Anne mellé.
- Köszönöm, BooBear. - hajol hozzám és nyom egy puszit a számra, amit én egy csókká alakítok.
- Én köszönöm, Lily. - kacsintok rá, bár nem tudom, látja-e a sötétben. - Elmegyünk egy gyors zuhanyra?
- Igen. Én kezdek.
- Együtt gondoltam, de...
- Hogy te mennyire kanos vagy most! - sóhajt egyet, majd felszedi a földről az eldobált ruháit, és elmegy lezuhanyozni. Kb. 5 perc múlva kijön, és lefekszik. Míg én zuhanyzok, Anne elaludt. Befekszek mellé és egy jóéjt puszit nyomok az arcára, és ezt suttogom, habár nem hallja már:
- Jó éjt egyetlenem.

Helló-belló! Réges-régen volt rész, tudom, de próbáltalak titeket kiengesztelni, remélem, sikerült valamennyire. nincs sok hozzáfűznivalóm, azt pedig, hogy sajnálom, már igen sokszor hallottátok tőlem. Érettségi szünetben igyekszem írni ;) pá, és kommentelni, pipálgatni ér! :) ♥
Nusii
xx